Oktatás
Sikerkód Kecskeméten
Sikerkód Kecskeméten
2012. március 10-11-én a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban (Erdei Ferenc Művelődési Házban)
Mindkét napon 9-17 óráig, jegyár 19500Ft.
Jegyek kaphatók Kecskeméten: Alexandra Könyváruház, Malom Pláza
Üdvözöllek,
Szalay Ádám vagyok, a TV2 Naplójának főszerkesztő-riportere és a Sikerkód nevű motivációs rendszer oktatója. Riporterként és trénerként is mindig az érdekelt, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az életünkből: a tehetségeinkből, az erősségeinkből és a lehetőségeinkből. Idén különösen fontos, hogy megtanuljuk, mi kell ahhoz, hogy talpon maradhassunk. Olyan időket élünk, amelyekre leginkább a bizonytalanság és a felkavaró gazdasági hírek a jellemzők. Ezek a körülmények arra késztetnek bennünket, hogy vegyünk egy mély levegőt és szánjunk időt arra, hogy végiggondoljuk az életünket.
Az élet mindig döntések sorozata lesz, és mindig Te határozhatsz arról, mi az, ami közelebb visz a céljaidhoz és küldetésed beteljesítéséhez; illetve arról is, mi az, ami eltávolít mindettől. A külső erők állandó részei az egyenletnek, még akkor is, amikor jó idők járnak és a világ éppen pezseg gazdaságilag. Engem a Titokból ismert Jack Canfield, az Erőleves a léleknek című sorozat szerzője képzett ki és tanított meg arra, milyen játékszabályok szerint érdemes játszani az élet nevű játékot.
Tisztáznod kell magadban mi az, ami működik az életedben és mi az, amivel elnyomod magadban a sikert, mindez elengedhetetlen része annak, hogy új irányt adj a jövődnek. Ne akard elfedni a hibáidat, megmagyarázni a kudarcaidat és hagyj fel a kifogásokkal is. Az ilyen időkben a legfontosabb, hogy mihamarabb elkészítsd a személyes leltárodat, és kíméletlenül feltárd az önigazolásaidat és azokat a rejtett szokásaidat, amelyek nem szolgálják a sikeredet. Hadd magyarázzam meg néhány példán keresztül:
- Erős és egészséges akarsz lenni? Akkor itt az ideje, hogy felhagyj a kifogásokkal, ami a súlyodat, az étrendedet és a testmozgás hiányát illeti.
- Olyan intim kapcsolatra vágysz, amely a tiszteletre és a szeretetre épül? Akkor szakítanod kell a magyarázataiddal, amelyek arról szólnak, hogy te és a partnered miért nem jöttök ki egymással.
- Azt szeretnéd, hogy örömmel üdvözöld a hétfő reggeleket és izgatottan indulj munkába minden nap? Akkor fel kell fedezned, milyen elfoglaltság tölt el szenvedéllyel és végig kell gondolnod, mi az, amivel a hátralévő életedben minden nap szívesen foglalkoznál.
- Egy életre meg akarsz szabadulni az adósságoktól? Akkor fel kell térképezned a költekezési szokásaidat és meg kell alkotnod egy olyan, személyes költségvetést, amelyben a kiadásaid nem haladják meg a bevételeidet.
- Szeretnéd, hogy meghittebb viszony fűzzön az életedben fontos szerepet játszó emberekhez, például a gyerekeidhez, barátaidhoz vagy kollégáidhoz? Akkor nem panaszkodhatsz többé a rossz kapcsolataidra és rá kell jönnöd, miért nem olyan meghittek amilyennek szeretnéd.
A szembenézés az egyik legfontosabb folyamat, és az az igazság, hogy tenned kell ezekben az ügyekben valamit, hogy az életed végre úgy működjön, ahogy azt szeretnéd.
A Sikerkód tanfolyam két napja erre a szembenézésre ad lehetőséget és a cselekvéshez nyújt konkrét eszközöket, támogató közeget és stratégiákat.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek

BIO-Kör
BIO-Kör
Otthon alkalmazható természetgyógyászati módszerek
-segítsünk egymáson és ezáltal magunkon is-
undefined
A személyre szóló étrend és életmód egyrészt szakember irányítását igényli, másrészt egy komoly tanulási folyamat, ami kellő önállóságot is igényel. E kettőt ötvöztük a BIO-Körben. A mai technológiák segítségével gyorsan és fájdalommentesen tudjuk felmérni, hogy a szervezetünk mekkora tartalékokkal rendelkezik és mennyire stabil.
Az interneten pedig elérhetővé tettünk olyan önellenőrző kérdőíveket, amelyekkel megtanulhatjuk felismerni és megkülönböztetni az apró részleteket, ami szervezetünk működését jellemzi.
Ez a tapasztalati tudás nagy mértékben segít eligazodni saját életünkben, segít feldolgozni minden információt, amiről olvasunk, hallunk. Könnyebben tudunk tájékozódni és dönteni vészhelyzetben is.
Ezt a tudást nem lehet egyik napról a másikra megszerezni!
A BIO-Kör révén azonban folyamatosan fejleszthetjük önismeretünket és bővíthetjük az életmódunkat javító módszerekkel kapcsolatos tájékozottságunkat.
Az előadás során ezt a rendszert mutatom be, személyes példák segítségével a hasznosságát is megismerhetjük.
A rendezvény helyszíne: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
6000 Kecskemét, Deák F. tér 1.
Tel.: 76/503-880
Időpontja: 2011. november 7-én 18 órakor
Belépődíj: 1.000,- Ft
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Iskolaváró
Iskolaváró
iskolaérettséget fejlesztő foglalkozások Waldorf tanítókkal
10 alkalomra szóló bérlet
A foglalkozások keddi napokon 17-18 óráig tartanak, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 3-as termében.
Információ: Dani-Ördög Dalma (20) 335 6922

dani.ordog.dalma@kecskemetiwaldorf.hu
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Mosolytermő Játszóház
Waldorf-játszóházunkba várunk minden érdeklődő mamát és babáját minden pénteken, 9.30-tól 10.00-ig, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ földszinti 3-as termében.
Ha van kedved egy játékos-ringatós, dalos félórát együtt tölteni, ne maradjatok otthon!
Aki vár benneteket októberben és novemberben:
Csekete Mariann, óvodapedagógus (20) 422 7745
Családi jegy ára: 700 Ft/alkalom

Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ