Megnyitók
Paletta 2009 – városi képzőművészeti körök, szakkörök, művészeti csoportok éves bemutatkozó kiállítása
Megnyitja: Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója
Látogatható: június 7-ig, naponta 10-18 óra között, (június 1-jén ZÁRVA)
A belépés díjtalan!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Országos Kaktuszkiállítás és vásár
Megnyitja: Gedeon Tamás a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének elnöke
A Dísznövénykedvelők Klubja ebben az évben is megrendezi a kiállítást és vásárt. Igyekeznek minél több virágzása teljében pompázó növényt bemutatni. Az érdeklődők vásárolhatnak is a növényekből.
Iskolai csoportoknak előzetes bejelentés alapján rendhagyó óra és filmvetítés igényelhető.
Belépődíj: felnőtt 300 Ft, nyugdíjas, diák 200 Ft, csoportos (min. 10 fő) : 100 Ft/fő
Információ: Rácz Katalin, Telefon: 76/503-880
Látogatható: május 24-ig, naponta 9-18 óráig
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Kultúrák közötti párbeszéd – nemzetközi karikatúra kiállítás
A Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen szervezett kiállítás a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat mutatja be. 25 országból (Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Iránból, Kínából, Lengyelországból, Olaszországból, Ukrajnából, Magyarországról) 70 karikaturista munkái jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszéd témáját.
Látogatható: március 1-jéig, naponta 10-18 óra között
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
XIX. Horgász és Vadász Napok
Megnyitja: Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
A 15 éves Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola jubileumi kiállítása
A tárlaton a szabadiskola műhelyeiből indult fiatal alkotóművészek mutatkoznak be.
Megnyitja: Dr. Farkas Gábor, Ybl-díjas építész
Látogatható: december 21-ig, naponta 10-18 óra között
Támogató: Kecskeméti Kulturális Alap
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Goór Imre festő- és grafikusművész kiállítása
Goór Imre 1921-ben Kiskunhalason született, Jogi tanulmányok után Szegeden végezte el a tanárképző főiskolát. Korai rajzai kiváló rajztudásról tanúskodnak első festményei az 50-es években realista indíttatásúak, melyeket impresszionisztikus művek követtek. A hatvanas években figyelve az európai művészet klasszikusaira önálló utat választott. Az erős kontúrok között öntörvényű mélytüzű színek villantak és Goór már nem reprodukálta, hanem teremtette a látványt. Közben a Forrás szerkesztőjeként költői, művészeti írói munkássága is kiteljesedett, miközben fáradhatatlanul vezette és szervezte a folytonos helyiséggondokkal küzdő képzőművész szakkört. Megérintette a népművészet szellemisége és letisztult formavilága, a hetvenes években pedig remek cinkkarc-sorozatot készített, melyben égiek és földiek látomásos együttlétét csodálhatjuk és hasonló szellemben születtek zománc művei is.
A sport, a síelés és a tenisz egészen a kilencvenes évek derekáig elkísérte és ha tehette folyton visszatért a kedvenc havas hegygerincek közé. Festészetének talán a legnagyobb korszaka, a Határhegyek sorozat is hozzájuk fűződik. Ezeken a kompozíciókon néha geometrikus, máskor nagy ívűen lüktető, organikus hegyvonulatok, panteisztikus látomásait szemlélhetjük, melyek anyagszerűségét az éterien tiszta csengésű színek hangolják költőivé.
A kiállítás felvillantja a festő jellemző korszakait és áttekintést nyújt az életmű logikus építkezéséről. A megjelenő kismonográfia pedig végre hitelesen dokumentálja ezt a nemcsak várostörténeti szempontból fontos, de művészettörténetileg is jelentős életművet.
A Kecskeméti Képzőművészek Közössége ezzel a kiállítással és a kismonográfia gondozásával köszönti a 87 éves mestert.
Köszönőt mond: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke
Megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészettörténész
Közreműködik: a GAMF Kamarazenekar Kulcsár Erika vezényletével, valamint Hegedűs Zoltán, a Katona József Színház színművésze
Látogatható: december 21-ig naponta 10-18 óra között
Támogató: Kecskeméti Kulturális Alap
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
A divat vonzásában – Mészáros Éva divattervező textilművész kiállítása
Mészáros Éva évtizedek óta a magyar divat meghatározó alakja. Ő textilművésznek tartja magát, a szakma azonban divatművészként emlegeti. A több mint ötven éve a divat világában tevékenykedő tervező munkáiból láthatunk színes kiállítást. A tárlaton selyem kosztümök, muszlin ruhák, bőr patchwork összeállítások és improvizációk is láthatók.
Megnyitja: professzor emeritus Dr. Fekete György akadémikus
Látogatható: november 30-ig, naponta 10-18 óra között
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Mongol emberek, hagyományok, tájak - megnyitó
Karáth Imre fotóinak és Purevjav Batmyagmar Kecskeméten élő mongol festőművész képeinek közös kiállítása, amely legutóbbi két hónapos mongóliai expedíciójuk élményeit eleveníti fel.
A megnyitó alkalmával kerül bemutatásra Karáth Imre ’Őseink nyomában” című filmsorozatának legújabb epizódja.
A kiállítást megnyitja: Dr. Ombo Osuren Erden Echimeg, Mongólia nagykövet asszonya
A kiállításhoz kapcsolódó program június 21-én, este a Múzeumok Éjszakáján, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ előtti téren: egy korty Mongólia, jurta állítás, viseletek bemutatója, népzenei kis koncert, tűzgyújtás, étel- és teakóstoló.
Az intézmény homlokzatára az „Őseink nyomában” filmsorozatot folyamatosan vetítjük.
Látogatható:
június 22-ig, naponta 10-18 óráig
június 21-én 10-24 óráig (Múzeumok éjszakája)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Tovább
- Küldés ismerősnek
Kecskeméti Paletta 2008 - megnyitó
Városi gyermek, ifjúsági képző- és iparművészeti kiállítás
Megnyitja: Kovács Hajnalka grafikusművész, főiskolai adjunktus
Látogatható: május 25-ig, naponta 10:00 – 18:00 óra között
Támogató: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Tavaszi zsongás – Foltvarrók regionális kiállítása - megnyitó
Bemutatkoznak a dél-alföldi régió foltvarró alkotói
Megnyitja: Keve Miklósné, az Országos Foltvarró Céh vezetőségi tagja
Látogatható: április 27-ig az intézmény nyitva tartási idejében
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák-nyugdíjas-csoportos 100 Ft
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Húsz év – a Kecskeméti Képzőművészek Közössége jubileumi kiállítása - megnyitó
Megnyitja: Szemadám György festőművész, író
Látogatható: április 6-ig, naponta 10-18 óráig (a XVII. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál rendezvényei alatt ZÁRVA)
Belépődíj:
Felnőtt: 200 Ft
Diák, nyugdíjas, csoportos: 100 Ft
A kiállításra érvényesek az Ars-túra és a Remekművek kiállítások jegyei is!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Remekművek – válogatás a Kovács Gábor Gyűjteményből - megnyitó
Megnyitja: Tolcsvay László zeneszerző.
Látogatható: április 27-ig, naponta 10-18 óráig (március 24-én ZÁRVA)
Belépődíj:
Felnőtt: 1.200 Ft
Diák, nyugdíjas, csoportos: 600 Ft
Családi (2 felnőtt és minimum 1 gyerek): 2.400 Ft
Ars-túra jegytömb: 2.000 Ft (érvényes 1 napra a Cifrapalota, a Bozsó Gyűjtemény és az Erdei Ferenc Kulturális Központ kiállításaira március 19 - április 20-ig)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
A XXIII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál - megnyitó

Megnyitja: Dr. Zombor Gábor polgármester
A fesztiválról részletes információ itt.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
TOUREX Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár - megnyitó
Megnyitó: március 7., péntek 11 óra
Megnyitja: Dr. Iványosi-Szabó András alpolgármester, Dr. Albel Andor a Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága igazgatója, Kutai Tibor a Velencei-tó-Környéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Pázmánd polgármestere
Látogatható: pénteken 10 18 óráig, szombaton 9-18 óráig, vasárnap 9-12 óráig
A belépés díjtalan!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Sepsiszentgyörgyi Képzőművészek Tárlata - megnyitó
Sepsiszentgyörgyi Képzőművészek Tárlata
Kecskemét testvérvárosának kortárs képzőművészeti értékeivel 23 művész (festők, szobrászok, grafikusok) alkotásain keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók.
Támogató: Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Köszöntőt mond: Dr. Zombor Gábor polgármester
Megnyitja: Jánó Mihály művészettörténész
Látogatható: március 9-ig, naponta 10-18 óráig
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
- Naptár
- Küldés ismerősnek
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ