Kecskeméti Kulturális és Konferencia KözpontA kecskeméti művésztelep története
A kecskeméti művésztelepet Iványi Grünwald Béla alapította 1909-ben a nagybányai művésztelepet alapjaiban megrendítő „neós forradalom” művészeinek kecskeméti letelepítésére.
A kecskeméti művésztelep című program-írásában Iványi Grünwald Béla a „letelepülni akarók” igényeit, „elkerülhetetlen szükségleteit” ekképpen jelezte a műtermekre vonatkozóan:
a legalkalmasabb hely a Műkert,
ott építendő a vezetők számára két, vagy három műteremház,
építendő egy iskola-műterem, nyári és téli használatra,
szükséges egy fából épített szín-féle („nyári modellrajzolásra”),
egy közös épületben tizenhat kis lakás építendő („melyek közül hat lenne nagy szoba, kis szoba és konyha, a többi csak nagy szoba lenne. Minden szobában egy nagy ablak lenne, hogy téli munkára alkalmas legyen. Ezért a bennlakók fizetnék a város által kívánt bért”).
A művésztelepi épület-együttes létesítése gondos előkészítő és tervező munkát igényelt az építtető várostól, annak polgármesteri hivatalától. A minden apró részletre figyelő, körültekintően eljáró Kada Elek polgármester személyesen irányította a művészek kecskeméti honosítását, ő maga tárgyalt velük.
Kada Elek és a városvezetés egyértelmű szándéka volt, hogy a városképben „a magyar építőművészet legújabb irányai jellegzetes kifejezést nyerjenek”. A magyarországi művésztelepek között egyedülálló jellegzetessége a kecskemétinek az, hogy az építőművészeti, festészeti (festés, rajzolás, szobrászat) és iparművészeti (kerámia- és szőnyegszövő-műhely, könyvművészet) tagozatok szervesen egymásba kapcsolódó, egymásra épülő hármas pillért alkottak. Kecskemét ezáltal jelentett átmenetet a tisztán festői karakterű Nagybánya és zömmel iparművészeti jellegű Gödöllő között.
Az 1910. november 5-i keltezésű helyszínrajz jól mutatja a művészkolónia (hat művészvilla, festőiskola, közös műterem-bérház) laza, ám mégis egy tengelyre fölfűzött, az adott terepviszonyokkal is számoló elővárosias, kertes jellegét.
A művésztelep végleges, beköltözhető formájában 1912 tavaszára lett kész.
Jánszky Béla és Szövessy Tibor műkerti együttese korának legkorszerűbb, funkcionálisan jól használható művésztelepi infrastruktúrája. A hat különálló művészvilla és a tíz műtermes műterem-bérház tizenhat művész munkahelyét biztosította, a festőiskola pedig az oktatásra (szabadiskola, főiskolások nyári trimesztere, stb.) adott lehetőséget. A gondozott, ligetes-fás, virágágyásokkal tarkított környezetben egymáshoz lazán kapcsolódó, vöröscserepes magastetős villák, az egész együttes angolos elővárosi jellege, a művészetek ligete, kis síksági-alföldi Árkádia hangulatot áraszthatott. A közös műterem-bérháznak a főhomlokzata a nyitott loggiás felső folyosóval, a kissé előreugró körkilátós toronnyal (formai előzménye: Kós-Jánszky zebegényi templomtornya), a másik oldalon a nagyméretű műteremablakok feletti három plusz két kiugró sarok-oromzattal hatásos és egyúttal frappáns építészeti formát kapott.
Funkcionálisan, festmények, grafikák készítésére, szobrok mintázására (a mai napig) jól használhatóak a műtermek, hiszen megfelelő a belmagasságuk ahhoz, hogy a nagyméretű ablakok biztosította természetes fényviszonyok mellett, alkalmas, jó kialakítású közegben dolgozhassanak a művészek. A festőiskola 10,3 × 7,7 méteres műtermet, kamrát (rajzbakok, eszközök tartására) és modellszobát foglalt magában, a nagy műteremház műtermeihez háló és közös mosdók tartoztak. A művészvillákban viszont a teljes polgári kényelemhez, optimális lakhatáshoz szükséges termeket (fürdő- és hálószoba, konyha, hall, olvasófülke, kamra, veranda) is biztosították a kitűnő adottságú műteremhasználat mellett. A háromféle funkciójú épületcsoport a természeti környezettel együtt biztosította a műtermi és a kinti, természetbeni zavartalan munkalehetőséget festőknek és szobrászoknak, mestereknek és tanítványoknak, tanfolyamoknak és szabadiskoláknak – évtizedeken át. A hat művészvilla (az első használók neve szerint rögzülten: Iványi-, Réthy-, Ferkay-, Falus-, Jánszky- és Olgyay-villa) és a központi műterem-bérház lakói 1912-től egészen 1944-ig nagymennyiségű, a magyarországi művészettörténetben is fontos értéket jelentő műtárgyat hoztak létre.
A művésztelep otthont, átmeneti élet- és munkalehetőséget biztosított a Nagybányáról Iványi Grünwald Béla vezetésével eltávozott neósoknak és sok, őket követő képzőművésznek. A város életében, kulturális intézményrendszerében is jelentős változást hozott a képzőművészek állandó jelenléte és az a tény, hogy a művésztelep-alapítás és az alkotóknak a kezdeti időszakban való példaértékű foglalkoztatása. Mindezek hatására 1911-ben hozta létre Nemes Marcell– nyolcvan művet tartalmazó képadományával – a Kecskeméti Képtárat. Ennek egyik adománylevélben kikötött alapfunkciója: a művésztelepen készült művek legjavának gyűjtése, őrzése.
A második világháború pusztításai következtében lezáródott a három eredeti épület-helyszínen zajló művésztelepi tevékenység. A festőiskolával egyidejűleg megsérült központi műterem-bérházat 1957-ben újította fel a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és használják képző- és iparművészek azóta is alkotóházként, a magyarországi képzőművészet fontos, műteremtésre, műtárgyak alkotására kiválóan alkalmas munkahelyeként.
Ma az Alkotóház majdnem teljes működtetési költségét a kecskeméti önkormányzat, negyedrészét a Művészeti Alap jogutódjaként a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány biztosítja.
A hat művészvilla közül hármat felújítottak, a másik három viszont felújításra vár.
Nemcsak hazai művészek, de külföldiek is látogatják. Jelentkezni lehet a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületénél, cím: Budapest, XIV, kerület Olof Palme sétány 1.
Térítési díjak:
Magában foglalja a műterem-használatot és a teljes ellátást.
- Alkotóművész saját jogán (ágynemű használattal) 3.750 Ft/nap
Ágynemű használat igény esetén 1.050 Ft/hét
A művésztelep munkatársa:
Király Krisztina alkotóház-vezető
Elérhetőségek:
6000 Kecskemét, Műkertváros 2.
Telefon: 76/414-263
Fax: 76/507-927
E-mail: alkotohaz@t-online.hu
Az Alkotóházról további képek a képgalériában találhatók.