Programok

Válasszon ki program-kategóriát, ha kizárólag azon eseményeket szeretné látni a naptárban!

Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz!
A programok saját naptárba való átemeléséhez itt talál segítséget.
« 2012. február 09. csütörtök »
cs
Kezdődik: 08:00
Vége: 18:00

A Baján született, Garáról származó alkotó 20 éve él Kecskeméten.
A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán vizuális nevelőtanár kiegészítő szakon szerzett diplomát.
Jelenleg rajzot és művészettörténetet tanít a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban.
2000. óta vesz részt a „hírös város” művészeti életében. Tagja a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének és a Magyar Rajztanárok Egyesületének.
Egyéni kiállítása 2005-ben Lajosmizsén, 2008-ban Kecskeméten az Ifjúsági Otthonban, 2010-ben Baján a Belvárosi Galériában volt.
Szabadidejét az utazás és a rajzolás-festés tölti ki. Szívesen alkot a természetben, de kedveli az épített környezetben előforduló izgalmas tereket is. Elsősorban pasztellal, akrillal dolgozik.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Támogató: NKA

Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15

Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András

A foglalkozások időpontja:
február 2-től június 7-ig
csütörtök 8-10.15 óráig
17 alkalom, 51 óra
Részvételi díj: 15.000 Ft

Kezdődik: 16:30
Vége: 17:15

Gyerekjóga tanfolyam
A jóga több, mint sport. Erősíti az izmokat és ízületeket, de megtanít feszültséget oldani, ellazítani, koncentrálni is. Megerősíti a szervezetet és növeli a vitalitást. A foglalkozások a hatha jóga elemeiből, légzőgyakorlatból, relaxációból és játékból állnak, mind-mind „gyermeki nyelven”. A jóga foglalkozásokon a gyerekek játékosan végzik el a jóga gyakorlatokat, és olyasmit kapnak, ami sokszor hiányzik nekik: koncentrált figyelmet, önbizalmat, csendet, békét mind testi és lelki szinten.

A foglalkozások időpontja:

Suli jóga 8 éves kortól
csütörtök 16.30-17.15 óráig

Vezeti: Berényi Zsuzsanna gyermekjóga oktató
Részvételi díj: 1 havi bérlet 2.500 Ft

Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00

Megnyitja: Varga Mónika, a Kecskeméti Televízió munkatársa
Mártonfi Benke Márta 1958-ban született Kunszentmártonban. Az egri tanárképző főiskolán, később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Tanári pályája Karcagon kezdődött, majd a nyolcvanas évek elején a tiszakécskei középiskolában folytatódott. Eközben már rendszeresen publikált a helyi- és a megyei napilapban, 1988-tól a Petőfi Népe munkatársa, majd 1989-től a Kecskeméti Lapok szerkesztője volt.
Festői pályája a kilencvenes évek elején indult. Több éven át dolgozott együtt Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel. 1997-ben lépett először a nyilvánosság elé festményeivel, s ezt több önálló kiállítás követte. Szülővárosában a kilencvenes évek végén kezdeményezte egy helyi művésztelep létrehozását. 2000-től a kunszentmártoni Alkotók Szabad Társaságának művészeti vezetőjeként is tevékenykedik. Tudatosan építi festői világát elsősorban a tiszazugi táj motívumaiból. 2004-ben jelent meg Egy festő barangolásai című könyve, melyben festőművészekről szóló derűs anekdotákat, valamint az alkotásról szóló elmélkedéseit örökítette meg.
Látogatható: február 26-ig naponta 10 és 18 óra között

Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00

A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
A foglalkozások időpontjai:
február 1-től
I. csoport: hétfő, szerda 18 -19 óráig
II. csoport: kedd, csütörtök 17 – 18 óráig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/40 óra

Kezdődik: 18:00
Vége: 19:00

Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak.
A BodyArt célja mindezek mellett, a hatásokhoz igazodott izmok és izületek visszaállítása funkcionális állapotukba.
Ruganyosság, erő, állóképesség.
A BodyART a tudatos edzés mellett a test, a lélek és a szellem hármasságának harmóniája.
A foglalkozások időpontja:
február 2-től
I. csoport: hétfő 19 – 20 óráig
II. csoport: kedd 18 -19 óráig
III. csoport: csütörtök 18 -19 óráig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/20 óra

Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00

Az Integrál Tai Chi könnyed mozgásforma, ami kortól és nemtől függetlenül ajánlott. Átmozgatja az egész testet és frissebbé, energetikusabbá tesz. Javítja az általános közérzetet és elősegíti az egészségesebb, teljesebb életet. Növeli a fittséget, a vitalitást, csökkenti a stressz káros hatásait és javítja a mozgáskoordinációt, elősegíti a fogyást, harmonizálja és finomítja a belső energiákat.
Az Integrál Thai Chi egy 10 formából álló gyakorlatsorozat, mely tartalmaz relaxációs technikákat és meditációt is. A formagyakorlat a jógát, a tai chit, a qi gongot és a meditációt kombinálja egy holisztikus rendszerbe.
A foglalkozások időpontja:
csütörtök 18 – 20 óráig
Vezeti: Raffai Gábor
Részvételi díj: 1 havi bérlet: 2.500 Ft

Kezdődik: 18:00
Vége: 19:00

Vezeti: Hoffer Zoltán

A versek könyve
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő

Kezdődik: 19:00
Vége: 21:30

Tavaszi Filmnap 2012
Az élet fája (139 perc) amerikai film (2011)
Rendezte: Terrence Malick
Szereplők: Brad Pitt, Sean Penn, Jessica Chastain
Cannes (2011): Arany Pálma
Jegyár: 500 Ft, filmklub bérletet váltóknak: 400 Ft

Kezdődik: 19:00
Vége: 20:00

Stretching
azaz szó szerinti fordításban nyújtás. Ezen az órán a rövidülésre hajlamos izmok szelektív nyújtása történik különböző stretching technikák alkalmazásával. Kontraktúrás (rövidült) izmot kialakíthat hosszantartó statikus testhelyzet (ülés, állás), illetve helytelen testtartás. Az izom- és ízületek rugalmasságának megtartásával és fejlesztésével elérhető, hogy az izomzat erő- és állóképessége növekedjen, és az izommozgás harmonikus legyen.
A foglalkozások időpontja:
február 9-től
csütörtök 19 – 20 óráig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 9.500 Ft/15 óra

Tartalom átvétel

Oldal tetejére