Megnyitja: Varga Mónika, a Kecskeméti Televízió munkatársa
Mártonfi Benke Márta 1958-ban született Kunszentmártonban. Az egri tanárképző főiskolán, később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Tanári pályája Karcagon kezdődött, majd a nyolcvanas évek elején a tiszakécskei középiskolában folytatódott. Eközben már rendszeresen publikált a helyi- és a megyei napilapban, 1988-tól a Petőfi Népe munkatársa, majd 1989-től a Kecskeméti Lapok szerkesztője volt.
Festői pályája a kilencvenes évek elején indult. Több éven át dolgozott együtt Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel. 1997-ben lépett először a nyilvánosság elé festményeivel, s ezt több önálló kiállítás követte. Szülővárosában a kilencvenes évek végén kezdeményezte egy helyi művésztelep létrehozását. 2000-től a kunszentmártoni Alkotók Szabad Társaságának művészeti vezetőjeként is tevékenykedik. Tudatosan építi festői világát elsősorban a tiszazugi táj motívumaiból. 2004-ben jelent meg Egy festő barangolásai című könyve, melyben festőművészekről szóló derűs anekdotákat, valamint az alkotásról szóló elmélkedéseit örökítette meg.
Látogatható: február 26-ig naponta 10 és 18 óra között