Programok
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
2010. november 21., 18-22 óra
Zenél a Wamp együttes
A rendezvény idején a büfé üzemel, ezért kérjük, hogy ételt és italt ne hozzanak magukkal!
Belépődíj: 1000 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Terítéken a gomba
Tippek élőben a gomba felhasználásáról, tartósításáról, elkészítéséről (gombát főzünk).
Vezeti: Horváth Lászlóné gombaszakellenőr
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
november 22., hétfő 18 óra
A történelem előtti civilizációk kora és a Kárpát-medence őstörténete a honfoglalásig
Régészeti bizonyítékokkal alátámasztott előadást hallhatunk azokról a nagyon-nagyon távoli időkről, melyekről a történelemkönyveink mélyen hallgatnak. Erzsébet ebből a témakörből írt tudományos munkájával nyerte el kisdoktoriját, lelkes kutatója, rendszerezője a témában fellelhető információknak.
Előadó: Sípos Erzsébet
a Madách színház előadása
Belépődíj: 6000 Ft
Főszereplők: Hernádi Judit, Gálvölgyi János
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
november 2., 9., 16., 23., 30. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Iskolaváró
iskolaérettséget fejlesztő foglalkozások Waldorf tanítókkal
10 alkalomra szóló bérlet
A foglalkozások keddi napokon 17-18 óráig tartanak, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 3-as termében.
Információ: Dani-Ördög Dalma (20) 335 6922
Az előadás technikai okok miatt elmarad!
Boldogság vonzásában
Joshi Bharat előadása
Közreműködik: Bagi Iván
Belépődíj: 2000 Ft
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Személy- és vagyonvédelem
Előadó: Tót Szilvia
Kiváló, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású.
A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
A foglalkozások időpontjai: 2010. október 13-tól, szerdánként 17-17,45-ig
Összóraszám: 15 óra
Részvételi díj: 6.900 Ft
Vezeti: Nagy Krisztina
november 24., szerda 17.30 óra
Előadás a mérgező és sugárzó ásványok
Előadás: Bindics Gábor
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Vezeti: Szabó Sándor
Miért élünk a Földön(II.)?
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 2-től december 2-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
november 25,. csütörtök 18 óra
Kapernaum története
Előadó: Kormos Tivadar
Készült: 2009
Ideje: 125 perc
Rendezte. Daniel Sánchez Arévalo
Szereplők: Antonio de la Torre, Roberto Enríquez, Verónica Sánchez
Daniel Sánchez Arévalo rendező (sötétkék, majdnem fekete) szatírikus komédiája a társadalmi elvárások és személyes célok közti ellentétet helyezi nagyító alá, egy, sokak számára igen fontos kérdés köré csoportosítva: Elégedett vagy a testeddel? Egy csoportterápiára túlsúlyos emberek jelentkeznek, mindannyian ugyanazzal a céllal: hogy sikerüljön a saját magukról alkotott negatív képen javítani.
Monte Carlói Filmfesztivál díja, Goya-díj
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Waldorf-játszóházunkba várunk minden érdeklődő mamát és babáját minden pénteken, 9.30-tól 10.00-ig, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ földszinti 3-as termében.
Ha van kedved egy játékos-ringatós, dalos félórát együtt tölteni, ne maradjatok otthon!
Aki vár benneteket októberben és novemberben:
Csekete Mariann, óvodapedagógus (20) 422 7745
Családi jegy ára: 700 Ft/alkalom
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
ADVENTI BAZÁR-t rendezünk
2010.november 27-én, szombaton 10-13 óráig a Kecskeméti Konferencia Központ aulájában
Kínálatunkból:
adventi koszorú készítés
gyertyaöntés
karácsonyi díszek készítése
gyermekek által készített portékák vására
éneklés, citera bemutató
más meglepetések!
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Emberiség Csoport rezgőkör
Az életed értelme – Csoportbeszélgetés
Mi az élet célja ? Mi a Te életed célja ? Miért születünk és élünk e földön ? Hogy valósíthatod meg életed küldetését ?
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
november 2., 9., 16., 23., 30. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Lélekre szóló – koncert Radnóti és József Attila lemezek dalaiból
Belépődíj: Elővételben: 3300 Ft
a koncert napján: 4500 Ft
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Magyar Karma- Kiállítás látogatása Dán Intézetben.
Vezeti Fuxreiter András és Garamvölgyi Tibor
A Föld kialakulása és szerkezete
Előadó: Nagy Szabolcs
Kiváló, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású.
A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
A foglalkozások időpontjai: 2010. október 13-tól, szerdánként 17-17,45-ig
Összóraszám: 15 óra
Részvételi díj: 6.900 Ft
Vezeti: Nagy Krisztina
Stresszoldó Kör
Vezeti: Fabó Györgyné
A bennünk élő gyermek - békeoldás – béke szüleinkkel
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Vezeti Fuxreiter András és Garamvölgyi Tibor
A Föld kialakulása és szerkezete
Előadó: Nagy Szabolcs
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 2-től december 2-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Bemutatkozik: ÖTVÖS NAGY FERENC ötvösművész, aki „nyitott műtermébe” várja mindazokat, akiket érdekel a művészet, és szívesen megismernék a művész alkotásait, életpályáját, hitvallását.
Házigazda: Hollósy Katalin képzőművész
A belépés díjtalan
A képzés az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam
társfinanszírozásával valósul meg.
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Vezeti: Hoffer Zoltán
december 2., csütörtök 18 óra
Sodoma és Gomora története
Előadó: Kormos Tivadar
december 9., csütörtök 18 óra
A jövőbeli reménységünk!
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő
december 16., csütörtök 18 óra
Advent-Ki volt Jézus valójában?
Előadó: Kormos Tivadar
Vezeti: Nagy Margaréta
Gyémántok, a vízöntő kor filozófiája. A szent szellem korszakát éljük. Shekina – az Atya női megnyilvánulása.
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Készült: 2010
Ideje: 105 perc
Rendezte. Safy Nebbou
Szereplők: Gérard Depardieu, Benoit Poelvoorde
Alexandra Dumas-ról Franciaországban is kevesen tudják, hogy haiti fekete rabszolgák leszármazottjaként színes bőrű volt. Nagyapja, Antoine- Alexandre Davy de la Pailleterie Haiti szigetén szolgált, és itt ismerte meg későbbi feleségét, egy fekete rabszolganőt, Thomas-Alexandre-t. Az asszony korai halála után a márki mulatt kisfiával visszatért Normandiába.
A francia kritika egekbe egekbe emelte Gérard Depardieu legújabb alakítását a film főszerepében. Színes bőrű közéleti emberek és jogvédő szervezetek szerint azonban a franciák szőke, kék szemű sztárja helyett színes bőrű színészt kellett volna felvállalni végre a francia öntudatnak.
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Waldorf-játszóházunkba várunk minden érdeklődő mamát és babáját minden pénteken, 9.30-tól 10.00-ig, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ földszinti 3-as termében.
Ha van kedved egy játékos-ringatós, dalos félórát együtt tölteni, ne maradjatok otthon!
Aki vár benneteket októberben és novemberben:
Csekete Mariann, óvodapedagógus (20) 422 7745
Családi jegy ára: 700 Ft/alkalom
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Vezeti: Leányfalusi Károly
csere-bere
Karácsonyi kép készítése - angol papírra varrás technikával
Előadó: Juhász Zoltánné
Vezeti: Czinege István
A 2010-es év értékelése
„Kicsi fehér meszelt szoba…”
Nótaműsor
Fellépők:
B. Tóth Magda
Somogyi Erika
Dóka Zsuzsa
Kosári Judit
Miklóssy József
Kapi Gábor
Bősi Szabó László
Kosár Szabolcs
Fejős Jenő
Műsorvezető:
Pölös János
Kísér:
Oláh Kálmán és cigányzenekara, és az ikerunokák
A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő
Jegyek vásárolhatóak a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Non Profit Kft. Jegypénztáránál, hétfőtől péntekig, 15-19 óráig.

Vezeti. Fülöp Sándor
december 4., 11., 18. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
A kiállítás látogatható 10-18 óra között.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Vezeti: Raffai Gábor
Nőttön Nő tagozat
Különbözőségeink
Előadó: Dr Kígyós Éva
Hogy lehet az, hogy egymást szerető emberek rendszeresen megbántják egymást? Mi okozza, hogy a férfiak és a nők másként keresik a megoldásokat problémáikra? Valóban különbözik a férfi és női agy? Miből merítsünk erőt, hogy sokféle terhünket cipelve örömünk teljék feladataink elvégzésében, hogy igaz társat találjunk életünk párjában, megújuló örömforrást lássunk gyermekeinkben, s hogy egyéni életünket kiteljesíthessük?
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Vezeti: Dr. Szabó Attila
Évbúcsúztató, batyus összejövetel.
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
december 7., 14., 21., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Iskolaváró
iskolaérettséget fejlesztő foglalkozások Waldorf tanítókkal
10 alkalomra szóló bérlet
A foglalkozások keddi napokon 17-18 óráig tartanak, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 3-as termében.
Információ: Dani-Ördög Dalma (20) 335 6922
DR. Csernus Imre
Pszichiáter előadása
Téma:
Önismeret fejlesztése
Jegyár: 2.200 Ft
Jegyek vásárolhatóak a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Non Profit Kft. Jegypénztáránál, hétfőtől péntekig, 15-19 óráig.
Integrál Tai Chi tanfolyam
Vezeti: Raffai Gábor
Részvételi díj: 2.500 Ft/hó
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Vendége: Zséda
Közreműködik: a Miraculum gyermekkar
Két gyönyörű nő, két izgalmas hangzásvilág, mindketten a magyar zenei paletta elismert, népszerű művészei, ékességei. Egyik a zongora mágusnője, másik a pop dívája. Éppen ezért igen kreatív ötletnek bizonyult, hogy ők ketten, remek zenésztársakkal körbevéve egy színpadra állnak és létrehoznak egy közös zenei blokkot.
Szentpéteri Csilla igazi zenei utazásra hívja közönségét, remek zenésztársaival olyan híres szerzők műveit játssza saját frappáns átirataiban, mint pl. Paganini, Monti, Rossini, Mozart, Mascagni, stb., megfűszerezve mediterrán életörömmel, szenvedélyes zongora- és gitárszólókkal, ízes ritmusokkal. Saját szerzeményei, valamint Schubert gyönyörű
Ave Maria-ja, Piazzolla sejtelmes Libertangó-ja és a lírai Csókária Zséda csodaszép hangján szólal meg. Csilla életvidám koncerthangulatával megmutatja, hogy zongorázni másképp is lehet, s a művek között mesél életéről, a szerzők különleges szokásairól, s hogy melyik országban milyenek az adventi szokások.
Az adventi koncert különlegessége, hogy az alkalomhoz illő művekben a kecskeméti Kodály iskola Miraculum gyermekkórusa is szerepel.
Jegyár: 3500 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Táncolják a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei
A Diótörő története, Csajkovszkij zenéje szinte elválaszthatatlan a karácsonytól. Az ütött-kopott bábfigura mesés kalandjaival legtöbben még kisgyermekként találkoztunk, sőt, a mű sokunknak talán első operaházi élményét is jelentette egyben.
Az előadás időtartama: 100 perc, egy szünettel
Jegyek 1500 Ft-os áron kaphatók.
Gyűjtemény kialakítása, rendszerezése és tárolása
Helyszín: Ráday Múzeum Fuxreiter Ásványgyűjtemény
(Református Ókollégium 6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
Kiváló, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású.
A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
A foglalkozások időpontjai: 2010. október 13-tól, szerdánként 17-17,45-ig
Összóraszám: 15 óra
Részvételi díj: 6.900 Ft
Vezeti: Nagy Krisztina
Feng shui Kör
Vezeti: Csapó Zsóka
Családtagok – és a lakberendezés, az ajándékozás tükrében
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Vezeti: Hoffer Zoltán
december 2., csütörtök 18 óra
Sodoma és Gomora története
Előadó: Kormos Tivadar
december 9., csütörtök 18 óra
A jövőbeli reménységünk!
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő
december 16., csütörtök 18 óra
Advent-Ki volt Jézus valójában?
Előadó: Kormos Tivadar
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Készült: 2009
Ideje: 125 perc
Rendezte: Lukas Moodysson
Szereplők: Maria Esmeralda del Carmen, Perry -Dizon
Leo és Ellen egy sikeres New York-i pár. Leo egy virágzó honlapot működtet, Ellen pedig sürgősségi orvos, aki az életek megmentésének szenteli életét. Nyolc éves lányukat Jackiet, Glória, egy filippinó dajka neveli. Jackie számára egyre inkább Glória jelenti az otthont. Glória fiai a Fülöp-szigeteken élnek és miattuk vissza kell térnie a családjához. Leonak Thaiföldre kell utaznia.
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Waldorf-játszóházunkba várunk minden érdeklődő mamát és babáját minden pénteken, 9.30-tól 10.00-ig, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ földszinti 3-as termében.
Ha van kedved egy játékos-ringatós, dalos félórát együtt tölteni, ne maradjatok otthon!
Aki vár benneteket októberben és novemberben:
Csekete Mariann, óvodapedagógus (20) 422 7745
Családi jegy ára: 700 Ft/alkalom
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Vezeti: Kovács István József
Évzáró, zenés délután
Közreműködik: Hajdú László és zenekara
Vezeti: Ábel Győző
Virágkötészetben használatos dísznövények
Előadó: Ábel Győző
TÁMOP
Vezeti. Fülöp Sándor
december 4., 11., 18. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
Zenél a Sláger zenekar

Vezeti: Horváth Lászlóné
Gombaismeret III.
Pereszkefélék családja
TÁMOP
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
december 13., hétfő 18 óra
Emberiség Csoport
And-Rea különleges, hangterápiás meditációja, hangtálakkal és énekhanggal. Lelki ráhangolódás az advent és a szent este misztériumára. A tiszta Fény befogadása, tibeti hangtálak és Tohai Andrea angyali énekhangjának közvetítésével.
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
december 7., 14., 21., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Integrál Tai Chi tanfolyam
Vezeti: Raffai Gábor
Részvételi díj: 2.500 Ft/hó
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Jótékonysági koncert a Bozsó Alapítvány javára
Belépődíj: 1500 Ft, diákoknak 800 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Kiváló, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású.
A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
A foglalkozások időpontjai: 2010. október 13-tól, szerdánként 17-17,45-ig
Összóraszám: 15 óra
Részvételi díj: 6.900 Ft
Vezeti: Nagy Krisztina
Vezeti Fuxreiter András és Garamvölgyi Tibor
Terméselemek
Előadás: Zelei Gábor
TÁMOP
Fény Kör
Vezeti: Kasza Klára
Szeretet
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Vezeti: Hoffer Zoltán
december 2., csütörtök 18 óra
Sodoma és Gomora története
Előadó: Kormos Tivadar
december 9., csütörtök 18 óra
A jövőbeli reménységünk!
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő
december 16., csütörtök 18 óra
Advent-Ki volt Jézus valójában?
Előadó: Kormos Tivadar
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
Vendégek: Debestyén Márta. Sebő Ferenc
Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik:
Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
A Kaláka együttes adventi koncertjének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka dalok.
1987-ben jelent meg ez a Kaláka lemez. Azóta járnak adventkor „házról-házra”, templomról-templomra, iskoláról-iskolára, színházról-színházra ezekkel a dalokkal. Minden évben néhány napot határainkon túli magyarlakta vidéken tölt az együttes, így az eddigi kb. 400 adventi előadás harmada Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, Vajdaságban, a Felvidéken, Burgenlandban, Szlovéniában, a horvátországi Baranyában és Csángóföldön volt. Koncerteztek adventkor Bécsben, Bukarestben, Szarajevóban és Zágrábban is ezzel az összeállítással.
Az ez évi adventi turné azonban új színt is hoz a koncertekre ellátogató közönségnek.
Karácsonyi „ajándékként” a magyar kultúra két karizmatikus személyisége, a friss UNESCO- díjas Sebestyén Márta és Sebő Ferenc is csatlakozott vendégként a Kalákához így hozva létre egy olyan rendkívüli produkciót, amelyet ez eddig még nem volt alkalma a közönségnek ebben a formában látni - hallani.
Premier ez a javából!
Jegyár: 3500 Ft, családi jegy 10000 Ft( 2 felnőtt, 2 gyerek)
Készült: 2009
Ideje: 101 perc
Rendezte: Stéphane Brizé
Szereplők. Vincent Lindon, Sandrine Kiberlain, Aure Atika
Jean átlagos életet él: kellemesen telnek napjai munkahelyén, az építkezésen, otthon, ahol szerető felesége és fia várja. Jól érzi magát a mindennapjaiban. Egy nap mikor fiáért megy az iskolába, találkozik Chambon kisasszonnyal, a fia tanárnőjével. A nő különleges, elegáns, igéző, mint még egyetlen nő sem, akivel eddig találkozott. A véletlen találkozás fordulópontot jelent jól szervezett életében. Lehetőség a változtatásra vagy sajnálatos tévedés?
César-díj, (2010) legjobb forgatókönyv, legjobb színésznő, legjobb női mellékszereplő
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Waldorf-játszóházunkba várunk minden érdeklődő mamát és babáját minden pénteken, 9.30-tól 10.00-ig, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ földszinti 3-as termében.
Ha van kedved egy játékos-ringatós, dalos félórát együtt tölteni, ne maradjatok otthon!
Aki vár benneteket októberben és novemberben:
Csekete Mariann, óvodapedagógus (20) 422 7745
Családi jegy ára: 700 Ft/alkalom
Főszereplők: Kulka János, Nagy Ervin
Belépődíj: 5000 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Vezeti: Leányfalusi Károly
Csere-bere
Karácsonyi ajándékozás
Vezeti. Fülöp Sándor
december 4., 11., 18. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Megnyitja: Novotny Tihamér művészeti író
Az 1960-ban a romániai Kispeleskén született alkotó a kolozsvári Ion Andrescu Képzőművészeti Akadémián végzett szobrász szakon. Mesterei Gergely István, Korondi Jenő, Eugen Gocan. 1991 óta él Kecskeméten. 1993-tól a KEMU Kandó Kálmán SZKI képzőművészeti tagozatának alapító tanára. Több hazai és külföldi művésztelep alapítója és művészeti munkájának aktív részt vevője. A groteszk hangvételű tárgyszobroktól fokozatosan jutott el a jellegzetes szintetizáló bronz plasztikákig. Számos alkotása díszít köztereket itthon és külföldön egyaránt. Kecskeméten talán a legismertebb a naprendszer méretarányos modellje, amely a Városháza és a Planetárium között helyezkedik el. Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Kulturális Alapja, Kecskeméti Képzőművészek közössége
Látogatható: 2011. január 9-ig naponta 10 és 18 óra között ( december 20-22 zárva )
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kecskemét Táncegyüttes Visszatekintés – Tisztelet Kodály Zoltánnak című nagysikerű műsorát mutatja be ismét kecskeméti általános iskolás gyermekeknek rendhagyó óraként.
Támogató:Kodály Örökség Program
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Vezeti: Horváth Lászlóné
Évbúcsúztató
Vezeti: Horváth Lászlóné
Évbúcsúztató
december 20., hétfő 18 óra
Nőttön Nő tagozat
Dr Fazakas Éva: Ráhangolódás
Karácsony küszöbén mi lenne fontosabb, mint szeretetre hangolódni? Éva mondanivalója és játékos gyakorlatai a legmélyebb, legbelsőbb, leginkább szeretetre méltó énünket csalogatja elő.
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
1953-ban született Kalotaszentkirályon, Erdélyben. Jelenleg Kecskeméten él családjával. A hímzéssel már kislány kora óta foglalkozik. Csuhézni a 90-es évek elején kezdett. Csuhébabákat, kompozíciókat, húsvéti, karácsonyi díszeket készít. Munkáinak köszönhetően számos külföldi meghívást is kapott, így juthatott el Belgiumba, Ausztriába , Németországba, Olaszországba, és Franciaországba. Részt vesz a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületmunkájában. 2003-ban népi iparművész címe kapott.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
december 7., 14., 21., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Integrál Tai Chi tanfolyam
Vezeti: Raffai Gábor
Részvételi díj: 2.500 Ft/hó
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ