Programok

Válasszon ki program-kategóriát, ha kizárólag azon eseményeket szeretné látni a naptárban!

Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz!
A programok saját naptárba való átemeléséhez itt talál segítséget.
« 2010. szeptember 13. hétfő »
h
Kezdődik: 08:27
Vége: 20:00

1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605

A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.

Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00

Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig

Kezdődik: 17:00
Vége: 19:00

Vezeti: Horváth Lászlóné
Baráti beszélgetés , tapasztalatcsere
40 gombafaj ismertetése diavetítéssel (augusztus-szeptembertől megjelenő gombafajok)
Előadó: Horváth Lászlóné

Kezdődik: 17:00

Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév

Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45

Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig

Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév

Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00

Nőttön Nő tagozat
Tudatos teremtés a mindennapokban.
Meditáció valódi énünk jobb megismeréséért.
Vezeti: Goórné Gubacsi Mária

Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45

"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig

Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft

Tartalom átvétel

Oldal tetejére