09 / 10
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Kezdődik: 10:00
Vége: 14:00
Tisztelt Nyugdíjasok!
Napjainkban rengetegszer halljuk: öngondoskodás. De mit is jelent ez a gyakran használt kifejezés? Egy kellemes, jó hangulatú találkozó keretében ismerjék meg az Önök korosztályát érintő korszerű pénzügyi lehetőségeket. Engedje meg, hogy tisztelettel meghívjuk Önt és kedves Partnerét az Időskori Pénzügyi Akadémia előadására 2010. szeptember 10-én 10.00 órától a Kecskeméti Kulturális Központba (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.), ahol banki szakemberek közérthető nyelven beszélnek a 60 év felettiek rendelkezésére álló, a mindennapi pénzügyek intézését megkönnyítő technikákról, nyugdíj kiegészítő megoldásokról. Itt választ kaphat minden pénzügyekkel kapcsolatos kérdésére.
Jöjjön el Ön is, és töltsön el velünk egy hasznos és kellemes délelőttöt az Időskori Pénzügyi Akadémián, ahol választ kaphat minden pénzügyekkelkapcsolatos kérdésére!
Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a helyi
tarifával hívható 06 40 322 322-es telefonszámon!
Életjáradék vonal 06 40 322 322 www.fhb.hu
Időskori Pénzügyi Akadémia
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
09 / 11
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Kezdődik: 15:00
Vége: 16:00
Vezeti: Ábel Győző
Sziklakerti és egyéb évelők
Előadó: Ábel Győző
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Vezeti: Juhász Zoltánné
A zsenília technika titkai
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Vezeti: Kovács István József
Az angol, a japán és a magyar irodalom kapcsolata
Előadó: Dr. Hunyadi Dalma
Ferenczy Klára verses bemutatkozása
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
Vezeti. Fülöp Sándor
Csere-bere
|
09 / 12
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
|
09 / 13

Vezeti: Horváth Lászlóné
Baráti beszélgetés , tapasztalatcsere
40 gombafaj ismertetése diavetítéssel (augusztus-szeptembertől megjelenő gombafajok)
Előadó: Horváth Lászlóné
Kezdődik: 17:00
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Nőttön Nő tagozat
Tudatos teremtés a mindennapokban.
Meditáció valódi énünk jobb megismeréséért.
Vezeti: Goórné Gubacsi Mária
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
|
09 / 14
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Kezdődik: 09:00
Vége: 09:30
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Kezdődik: 10:00
Kezdődik: 2010-09-14 10:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak mesterségbemutatói
Helyszín: Főtér
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Vezeti: Dr. Szabó Attila
Látogatás a Fotográfiai Múzeumba.
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
szeptember 7., 14., 21., 28., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 19:30
Vége: 22:00
|
09 / 15

Vége: 16:30
Vajdasági kirándulás képekben
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00
(Kriston intim torna tréninget végzett hölgyeknek)
Ha már elvégezted a tréninget, és szeretnél vezetett órán részt venni, ahol együtt gyakorlunk, átvesszük az újdonságokat, kicsit foglalkozunk a női léttel, gyere el.
Folyamatosan követheted a módszer fejlődését, újításait.
1 óra a héten, ami csak a tiéd, csak rólad szól.
Az első alkalomra hozd magaddal a korábbi tréninglapod.
A részvétel feltétele, egyéni Kriston intim torna gyakorlatsor.
Amennyiben nem voltál még az alaptréningen, kérd a szervező tájékoztatását, hogyan teheted meg!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 15-től 2011. február 9-ig
szerda 17:00-18:00-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 9.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:30
Vezeti: Csapó Zsóka
A jól megtervezett bútor titkai
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
|
09 / 16

Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 2-től december 2-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kezdődik: 11:32
Vége: 22:00
2010. SZEPTEMBER 16.
10-12 óra
Rendhagyó énekórák, táncházak Kecskemét és kistérsége általános és középiskoláiban
Közreműködnek:
népzenei és néptáncos hagyományőrzők,
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói.
14-18 óra
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
Országos Tanítási Versenye énektanárok számára
A verseny témája: 25 perces élményszerű mikrotanítás szabadon választott népzenei témában 3. , 5. vagy 8.osztály számára
19 óra Zurgó Együttes Koncertje Helyszín: Városháza előtti színpad
20 óra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatóinak koncertje
21 óra Toronyzene a Városháza erkélyéről Közreműködik: Gulyás László dudás
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:30
Vezeti: Hoffer Zoltán
Visszatekintés a múltba
Előadó: Prof. Dr.Szigeti Jenő egyetemi tanár
|
09 / 17
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-14 10:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak mesterségbemutatói
Helyszín: Főtér
Kezdődik: 09:00
Vége: 22:00
9-12 óra
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
Országos Tanítási Versenye énektanárok számára
A verseny témája: 25 perces élményszerű mikrotanítás szabadon választott népzenei témában 3. , 5. vagy 8.osztály számára
9-12 óra
Rendhagyó énekórák, táncházak Kecskemét és kistérsége általános és középiskoláiban
Közreműködnek:
népzenei és néptáncos hagyományőrzők,
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói,
13 -16 óra
NÉPZENEOKTATÁS – ÚJ UTAKON
tanácskozás az alap, közép- és felsőfokú népzeneoktatás
új struktúrájának és tanterveinek összehangolásáról
HELYZETELEMZÉS
13 óra Dr. Richter Pál: Célok és követelmények: népzeneoktatás felsőfokon
13 óra Vakler Anna: A középfokú oktatás feladatai az alap-és felsőfok összefüggésében
14 óra Eredics Gábor: Az alapfokú népzenetanítás jövője a változások tükrében
Szünet
15 óra A meghívott alap-, középfokú és felsőoktatási intézmények képviselőinek helyzetértékelő hozzászólásai
Vita
19 óra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatóinak koncertje
20 óra A Jánosi Együttes és Kobzos Kiss Tamás koncertje
(Erkel Ferenc és Pálóczi Horváth Ádám emlékére)
Helyszín: Városháza előtti színpad
21 óra Toronyzene a Városháza erkélyéről Közreműködik: Mészáros János trombitán és Hegedűs Zoltán dobon
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
09 / 18
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-14 10:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak mesterségbemutatói
Helyszín: Főtér
Kezdődik: 08:00
Vége: 11:00
Vezeti: Leányfalusi Károly
Csere-bere
Kezdődik: 09:30
Vége: 23:59
NÉPZENEOKTATÁS – ÚJ UTAKON
tanácskozás az alap, közép- és felsőfokú népzeneoktatás
új struktúrájának és tanterveinek összehangolásáról
Törvényi keretek és alkalmazási lehetőségek
9.30 óra Ember Csaba (Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége):
Változás előtt az alapfokú művészetoktatás
10 óra Homor Istvánné (Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége): Az új alapfokú tantervi program keretei
11 óra Eckhardt Gábor (Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége):
A szakképzés új követelményei és központi programja
11 óra Nemes László
A népzenei tartalom a zeneismeret-tanár képzésben
13 órától
AZ ALAP-, KÖZÉP -ÉS FELSŐFOKÚ TANÍTÁS SZAKMAI ELVEINEK ÉS GYAKORLATÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA
Népi ének munkacsoport (koordinátor:Vakler Anna)
Népi pengetős munkacsoport (koordinátor: Eredics Gábor, Balogh Sándor)
Népi fúvós munkacsoport (koordinátor: Juhász Zoltán)
Népi vonós munkacsoport (koordinátor: Jánosi András, Árendás Péter)
Népzeneelmélet (koordinátor:Dr. Pávai István)
A magyar népzene alapjai (koordinátot: Dr. Tari Lujza)
10-18 óráig
Játszóház és Illegesd magad kékfestőben!
A tárgyalkotó népművészet és az egyes hagyományos, kézműves mesterségek anyagaival és technikáival ismerkedhetnek a gyerekek és családtagjaik.
19.00 Gulyás Terka - Aracs Eszter bábelőadása Helyszín: Kossuth tér
20.00 Besh o droM koncert
Helyszín: Városháza előtti tér
21.30 óra Táncház
Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ
Támogató: NKA, Kecskemét Megyei Jogú Város
Kezdődik: 10:00
Vége: 11:30
A Kulturális Örökség Napjai keretében a Kecskeméti Kulturális Központ épületét a 7.Dimenzió Építésziroda tervezői: Bozsodi Csaba, Pankotai Gyula és Venczel Tamás mutatják be. A Kulturális Központ 1970 és 1974 között épült az Általános Épülettervező Vállalat és Kerekes István tervei alapján. Az épület tervezési programjában szerepelt egy 600 fős nagyterem, előcsarnok, kiállító tér, kisebb-nagyobb termek, valamint kiszolgáló helyiségek. A 2005-ös felújítás megkezdése előtt döntés született arról, hogy a tér adottságait kihasználva, egy új galériaszint készüljön a 7. Dimenzió Építésziroda tervei alapján A két szinten elhelyezett előadó termek flexibilis térként működnek, alkalmasak konferenciák, kiállítások, rendezvények megtartására. Az új galériaszint és a liftekkel kapcsolatos terek korszerűbb, többrétű hasznosítást tettek lehetővé.
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
Vezeti. Fülöp Sándor
Csere-bere
|
09 / 19
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Vége: 18:00
Kezdődik: 2010-09-03 17:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Vége: 18:00
Kezdődik: 2010-09-14 10:00
Vége: 2010-09-19 18:00
Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak mesterségbemutatói
Helyszín: Főtér
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
|
09 / 20
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 17:00
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:00
Vezeti: Horváth Lászlóné
Baráti beszélgetés, tapasztalatcsere.
bőrbetegségek
vérképzőszervi betegségek
Mit, mikor, hol, melyik részét gyűjtsük szeptember
Előadó: Horváth Lászlóné és Kovács Sándor
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:00
Emberiség Csoport tagozat
Komfortos Mennyország
A film után, rezgőkör, csoport beszélgetés és meditáció.
Vezeti: Raffai Gábor
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
|
09 / 21
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 09:00
Vége: 09:30
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
szeptember 7., 14., 21., 28., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
09 / 22

Személy-és vagyonvédelem
Előadó:Tót Szilvia
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00
(Kriston intim torna tréninget végzett hölgyeknek)
Ha már elvégezted a tréninget, és szeretnél vezetett órán részt venni, ahol együtt gyakorlunk, átvesszük az újdonságokat, kicsit foglalkozunk a női léttel, gyere el.
Folyamatosan követheted a módszer fejlődését, újításait.
1 óra a héten, ami csak a tiéd, csak rólad szól.
Az első alkalomra hozd magaddal a korábbi tréninglapod.
A részvétel feltétele, egyéni Kriston intim torna gyakorlatsor.
Amennyiben nem voltál még az alaptréningen, kérd a szervező tájékoztatását, hogyan teheted meg!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 15-től 2011. február 9-ig
szerda 17:00-18:00-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 9.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:29
Vezeti: Kasza Klára
Az Életenergia Klub közös, évnyitó rendezvénye
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
|
09 / 23

Milyen megoldást kapok mai kérdéseimre?
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő egyetemi tanár
|
09 / 24
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
09 / 25
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
Vezeti. Fülöp Sándor
Csere-bere
|
09 / 26
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 22:00
Zenél a Wamp zenekar
A rendezvény idején a büfé üzemel, ezért kérjük, hogy ételt és italt ne hozzanak magukkal!
Belépődíj: 1000 Ft
|
09 / 27
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 17:00
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Nőttön Nő tagozat
Belső utazás gyakorlat
Meditáció végtelen forrásunk meghívásával.
A gyakorlatot vezetik: Szélesiné Erzsike és Goórné Marika
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Közreműködik: Teleki Miklós - orgona
Helyszín: Evangélikus templom
Belépődíj: 1.800 Ft
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Újra itthon! Sass Sylvia és Teleki Miklós (orgona) koncertje az evangélikus templomban
Belépődíj: 1800 Ft
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
|
09 / 28
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 09:00
Vége: 09:30
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
szeptember 7., 14., 21., 28., kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
09 / 29
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 15:00
Vége: 16:30
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00
(Kriston intim torna tréninget végzett hölgyeknek)
Ha már elvégezted a tréninget, és szeretnél vezetett órán részt venni, ahol együtt gyakorlunk, átvesszük az újdonságokat, kicsit foglalkozunk a női léttel, gyere el.
Folyamatosan követheted a módszer fejlődését, újításait.
1 óra a héten, ami csak a tiéd, csak rólad szól.
Az első alkalomra hozd magaddal a korábbi tréninglapod.
A részvétel feltétele, egyéni Kriston intim torna gyakorlatsor.
Amennyiben nem voltál még az alaptréningen, kérd a szervező tájékoztatását, hogyan teheted meg!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 15-től 2011. február 9-ig
szerda 17:00-18:00-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 9.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:30
Vezeti: Szabó Sándor
Miért élünk a Földön?
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
"Valahol mélyen a szívemben " - ZORÁN koncert a Nagytemplomban
Belépődíj: 3900 Ft
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 8-tól január 5-ig
Haladó csoport szerda 16:30-18:00-ig
Kezdő csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.000 Ft
|
09 / 30
Vége: 20:00
Kezdődik: 2010-09-01 08:27
Vége: 2010-09-30 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 2-től december 2-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kezdődik: 09:00
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-07 16:00
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Jóléti Egyesület közreműködésével.
Látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan.
Október 5.
Filmvetítés, tanácsadás, előadások előre bejelentett csoportok számára.
Kezdődik: 09:00
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-03 18:00
A lakásban tartható díszmadarakat mutatjuk be a kiállításon. A Díszmadártenyésztők Klubjának tagjai a kiállítás során az érdeklődőknek tanácsokat adnak a díszmadarak tenyésztésével, tartásával kapcsolatban.
Látogatható: szeptember 30. - október 2-ig 9 és 18 óra között, október 3-án 9 és 16 óra között
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 09:00
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-03 18:00
75 ÉVES A MABÉOSZ 370. SZ. VÁROSI BÉLYEGGYŰJTŐ KÖR
jubileumi kiállítás
A jeles évfordulón a kiállítás II. rangú versenykiállítás lesz, amely olyan gyűjteményeket tartalmaz, amelyek a külföldi postaigazgatóságok által kibocsátott bélyegek, illetve bélyegzők lenyomatait tárja az érdeklődők elé. A kiállítás megnyitása napján alkalmi postahivatal működik a helyszínen, amely alkalmi bélyegző használattal maradandó emléket ad.
Látogatható: naponta 9 és 18 óra között. A belépés díjtalan.
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:30
Egészségügyi délután – mérésekkel (testzsír, látás, hallás, vérnyomás)
|
10 / 1

Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
10 / 2

Kezdődik: 14:00
Vége: 17:00
Fellépők: Koós Éva (Marosvásárhely), Szóka Júlia, Kádár Zsuzsa, Demeter Ágnes, Győri Szabó József, Szabó Sándor, Szilágyi Sándor (Marosvásárhely), Fejős Jenő
Műsorvezető:
Pölös János
Kísér:
Jakab Attila és cigányzenekara Marosvásárhelyről
A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő
Jegyek vásárolhatóak a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Non Profit Kft. Jegypénztáránál, hétfőtől péntekig, 15-19 óráig.
Kezdődik: 15:00
Vége: 18:00
Vezeti: Kovács István József
Bemutatkozik Kiss András fotóművész
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
Vezeti: Fülöp Sándor
Csere-bere
Kezdődik: 19:00
Vége: 22:00
Fellépők: Koós Éva (Marosvásárhely), Szóka Júlia, Kádár Zsuzsa, Demeter Ágnes, Győri Szabó József, Szabó Sándor, Szilágyi Sándor (Marosvásárhely), Fejős Jenő
Műsorvezető:
Pölös János
Kísér:
Jakab Attila és cigányzenekara Marosvásárhelyről
A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő
Jegyek vásárolhatóak a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. Jegypénztáránál, hétfőtől péntekig, 15-19 óráig.
|
10 / 3
Vége: 18:00
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-03 18:00
A lakásban tartható díszmadarakat mutatjuk be a kiállításon. A Díszmadártenyésztők Klubjának tagjai a kiállítás során az érdeklődőknek tanácsokat adnak a díszmadarak tenyésztésével, tartásával kapcsolatban.
Látogatható: szeptember 30. - október 2-ig 9 és 18 óra között, október 3-án 9 és 16 óra között
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Vége: 18:00
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-03 18:00
75 ÉVES A MABÉOSZ 370. SZ. VÁROSI BÉLYEGGYŰJTŐ KÖR
jubileumi kiállítás
A jeles évfordulón a kiállítás II. rangú versenykiállítás lesz, amely olyan gyűjteményeket tartalmaz, amelyek a külföldi postaigazgatóságok által kibocsátott bélyegek, illetve bélyegzők lenyomatait tárja az érdeklődők elé. A kiállítás megnyitása napján alkalmi postahivatal működik a helyszínen, amely alkalmi bélyegző használattal maradandó emléket ad.
Látogatható: naponta 9 és 18 óra között. A belépés díjtalan.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-07 16:00
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Jóléti Egyesület közreműködésével.
Látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan.
Október 5.
Filmvetítés, tanácsadás, előadások előre bejelentett csoportok számára.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Jóga magyarul mindenkinek!
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 12-tőll
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000 Ft
|
10 / 4
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-07 16:00
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Jóléti Egyesület közreműködésével.
Látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan.
Október 5.
Filmvetítés, tanácsadás, előadások előre bejelentett csoportok számára.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 17:00
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Emberiség Csoport nyílt rezgőkör
Vezeti: Raffai Gábor
Mire jó a párkapcsolat?
Szeretet, szerelem, házasság, az új-spiritualitás fényében.
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 6-tól január 31-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
|
10 / 5
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-07 16:00
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Jóléti Egyesület közreműködésével.
Látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan.
Október 5.
Filmvetítés, tanácsadás, előadások előre bejelentett csoportok számára.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 00:00
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-31 18:00
1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestereinek Nagy Gy. Margitot, és Plesznivy Károlyt vallja. A gobelin technikát magas szinten művelő művész számos szakmai elismerés birtokosa műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. „Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjánemesítésére. Ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni valami hibátlan, tiszta, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21. század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával.”-vallja ars poeticájában.
Művészetszervezői munkássága is jelentős. A Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetőjeként is tevékenykedik. A hazai kortárs textilművészek színe-javát tömörítő közösség 10 éve a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 00:00
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-07 23:59
Előadások:
október 5., kedd
16.30-17.00
A gyógynövények gyűjtése, szárítása, felhasználása a gyakorlatban (bemutató, teakóstoló)
17.00-17.30
A gombák gyűjtése , szárítása , felhasználása a gyakorlatban (bemutató, kóstoló) 17.30-18.00
A kiállítás megtekintése vezetővel
Előadó, vezető: Horváth Lászlóné
október 6., szerda
16.30-17.00
Termeszthető gyógynövények kiskertünkben, erkélyen, lakásban (bemutató, teakóstol)
17.00-17.30
Termeszthető gombák, - lakásban is- hasznos tanácsok (bemutató, gombatea kóstoló)
17.30-18.00
A kiállítási megtekintése vezetővel
október 7., csütörtök
16.30-17.30
A karcsúság 19 szabálya (Ötletek a fogyáshoz , karcsúsító gyógynövények, gyógynövényes termékcsalád bemutatása)
17.30-18.00
A kiállítás megtekintése vezetővel
Látogatható naponta: 9.00 és 18.00 óra között
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 09:00
Vége: 09:30
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 28 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 7.300 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
(Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 7.-február 1-ig
III. csoport: kedd 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. augusztus 31-től november 30-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
|
10 / 6
(egész napos)
Kezdődik: 2010-09-30 09:00
Vége: 2010-10-07 16:00
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Jóléti Egyesület közreműködésével.
Látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés díjtalan.
Október 5.
Filmvetítés, tanácsadás, előadások előre bejelentett csoportok számára.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-31 18:00
1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestereinek Nagy Gy. Margitot, és Plesznivy Károlyt vallja. A gobelin technikát magas szinten művelő művész számos szakmai elismerés birtokosa műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. „Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjánemesítésére. Ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni valami hibátlan, tiszta, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21. század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával.”-vallja ars poeticájában.
Művészetszervezői munkássága is jelentős. A Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetőjeként is tevékenykedik. A hazai kortárs textilművészek színe-javát tömörítő közösség 10 éve a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-07 23:59
Előadások:
október 5., kedd
16.30-17.00
A gyógynövények gyűjtése, szárítása, felhasználása a gyakorlatban (bemutató, teakóstoló)
17.00-17.30
A gombák gyűjtése , szárítása , felhasználása a gyakorlatban (bemutató, kóstoló) 17.30-18.00
A kiállítás megtekintése vezetővel
Előadó, vezető: Horváth Lászlóné
október 6., szerda
16.30-17.00
Termeszthető gyógynövények kiskertünkben, erkélyen, lakásban (bemutató, teakóstol)
17.00-17.30
Termeszthető gombák, - lakásban is- hasznos tanácsok (bemutató, gombatea kóstoló)
17.30-18.00
A kiállítási megtekintése vezetővel
október 7., csütörtök
16.30-17.30
A karcsúság 19 szabálya (Ötletek a fogyáshoz , karcsúsító gyógynövények, gyógynövényes termékcsalád bemutatása)
17.30-18.00
A kiállítás megtekintése vezetővel
Látogatható naponta: 9.00 és 18.00 óra között
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 6-tól 2011. február 2-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 21:00
Stresszoldó Kör
Vezeti: Fabó Györgyné
Hogyan befolyásolják a bolygók születésünkkor életünket?
Ha van kész horoszkópod, hozd magaddal!
|
10 / 7

Vége: 18:30
„ A z e m b e r l e g j o b b g y ó g y s z e r e a z e m b e r m a g a ”
Bencze Ilona homeopata gyógyító és Dr. Márkus István klinikai onkológus, szülész-nőgyógyász előadása
valódi egészségről és egy átütő erejű magyar találmányról
Időpont:
2010. október 07. csütörtök, 17 óra
Helyszín:
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ
Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.
Az e l ő a d á s i n g y e n e s.
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Egyiptom – egy virágzó kultúra hanyatlása
Előadó: Kormos Tivadar
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Vezeti: Nagy Margaréta
Az agy és az immunvédekezés
Kezdődik: 19:00
Vége: 21:10
Készült: 2008
Ideje: 131 perc
Rendezte: Kathryn Bigelow
Szereplők: Jeremy Renner, Christopher Sayegh, Ralph Fiennes
Kathryn Bigelow „A bombák földjén” című alkotása bombasztikus mozi az amerikai hadsereg 2003 óta tartó iraki megszállásáról. Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyermekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.
Hatszoros Oscar díj (2010)
|
10 / 8
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-31 18:00
1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestereinek Nagy Gy. Margitot, és Plesznivy Károlyt vallja. A gobelin technikát magas szinten művelő művész számos szakmai elismerés birtokosa műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. „Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjánemesítésére. Ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni valami hibátlan, tiszta, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21. század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával.”-vallja ars poeticájában.
Művészetszervezői munkássága is jelentős. A Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetőjeként is tevékenykedik. A hazai kortárs textilművészek színe-javát tömörítő közösség 10 éve a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 09:00
Kezdődik: 2010-10-08 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
Dísznövénykedvelők Klubjának segítségével megvalósított kiállításon reményeink szerint a látogatók virágzásuk teljében találkozhatnak a különböző kaktusznemzetségek fajaival és azok színpompás virágaival. A kaktuszok kedvelői vásárolhatnak is ezekből a növényekből.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Látogatható: naponta 9-18 óráig
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 3-tól december 3-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kezdődik: 19:00
Vége: 21:00
Fellép: SP, Brasch Bence, No Thanx
Belépődíj: 2500 Ft
|
10 / 9
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-01 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
A Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Körének kiállítása.
Látogatható: naponta 9-18 óra között.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-05 00:00
Vége: 2010-10-31 18:00
1983-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestereinek Nagy Gy. Margitot, és Plesznivy Károlyt vallja. A gobelin technikát magas szinten művelő művész számos szakmai elismerés birtokosa műveit rendszeresen kiállítja hazai és külföldi tárlatokon. „Én mindig is valami tökéletesre vágytam, valami új harmóniára, a mai kor újjánemesítésére. Ezért nyúltam a reneszánsz művészethez. Újrateremteni valami hibátlan, tiszta, tökéletes szépséget, egy nemes kor lenyomatát, amely oly ellentétes a mi korunk, a 20. és immár a 21. század degenerált, elértéktelenedett, színtelen világával.”-vallja ars poeticájában.
Művészetszervezői munkássága is jelentős. A Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetőjeként is tevékenykedik. A hazai kortárs textilművészek színe-javát tömörítő közösség 10 éve a Kecskeméti Alkotóházban lelt otthonra.
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-10-08 09:00
Vége: 2010-10-10 18:00
Dísznövénykedvelők Klubjának segítségével megvalósított kiállításon reményeink szerint a látogatók virágzásuk teljében találkozhatnak a különböző kaktusznemzetségek fajaival és azok színpompás virágaival. A kaktuszok kedvelői vásárolhatnak is ezekből a növényekből.
Belépődíj: felnőtt – 150 Ft, gyerek és nyugdíjas – 120 Ft, csoportos 100 Ft/fő (11 főtől)
Látogatható: naponta 9-18 óráig
Kezdődik: 00:00
Vége: 16:00
Október 9-én 9-16 óráig
A belépés díjtalan.
Kezdődik: 10:00
Vége: 18:00
„Jelek a jövőnek”családi alkotónap
Kortól és kézügyességtől független, sokféle technikát kipróbálni engedő egyéni és közös alkotómunkára inspiráljuk a résztvevőket.
Témánk: 100 éves a művésztelep, lakóhely, divat, környezettudatosság, állatok és emberek.
Támogatók: The Big Draw Egyesület Anglia, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
Vezeti: Fülöp Sándor
Csere-bere
|
10 / 10