Kezdődik: 08:27
Vége: 20:00
1933-ban született Ballószögön. 1981 óta fest. Naiv festményeit a hazai és egyéni és csoportos tárlatok mellett külföldön, Norvégiában, Németországban, Japánban, Indiában, Franciaországban, Dániában is megcsodálhatták az érdeklődők. Több országos és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet..
Információ: 76/326-605
A tárlat a kulturális központ II. és IV. emeleti panoráma társalgójában tekinthető meg a nyitva tartási idő alatt.
Kezdődik: 17:00
Vége: 18:00
Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel.
Az első műhelyük Kecskeméten a Festő utcában volt, később pedig id. Kovács Miklós Tiszakécskén lett kékfestő, az 1927-ben kialakított műhelyében.
Fia, Kovács Miklós előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. A népi iparművész cim után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta. 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült.
Kovács Miklósné 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője.
Lányuk, Kovács Mária 1989-ben lett népi iparművész. A múlt század első feléből származó mintafákkal, a kékfestő kézi tarkázását és a tradíciót őrző, de már a mai kor igényeinek megfelelő termékek tervezését is ő végzi.
Kovács Mária férje Panák Ferenc 2000-ben tette le a kékfestő vizsgát és 2002. évben ugyancsak megkapta a népi iparművész címet.
Megnyitó: szeptember 3. 17 óra
Látogatható: szeptember 19-ig naponta 10-18 óráig
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. szeptember 2-től december 2-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 42 óra (14 alkalom)
Részvételi díj: 11.000 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kiváló erőnlétet biztosító közös, zenés edzések heti 2x1 órában, kibővült eszközökkel: step-pad, súlyzók, fitball, flexi-bart. Az egyszerű, közepes intenzitású gyakorlatok végzésekor a pulzusszám folyamatosan a zsírégető zónában marad, így erősen zsírégető hatású. A mozgás növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. szeptember 7-től 2011. február 3-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Az Integrál Tai Chi könnyed mozgásforma, ami kortól és nemtől függetlenül ajánlott. Átmozgatja az egész testet és frissebbé, energetikusabbá tesz. Javítja az általános közérzetet és elősegíti az egészségesebb, teljesebb életet. Növeli a fittséget, a vitalitást, csökkenti a stressz káros hatásait és javítja a mozgáskoordinációt, elősegíti a fogyást, harmonizálja és finomítja a belső energiákat.
Az Integrál Thai Chi egy 10 formából álló gyakorlatsorozat, mely tartalmaz relaxációs technikákat és meditációt is. A formagyakorlat a jógát, a tai chit, a qi gongot és a meditációt kombinálja egy holisztikus rendszerbe.
Ingyenes bemutató foglalkozás: 2010. szeptember 2-án 18 órakor
A tanfolyam időpontja:
2010. szeptember 9. - november 25-ig
csütörtök 18:00-20:00-ig
Vezeti: Raffai Gábor
Részvételi díj:
1 havi bérlet: 2.500 Ft, vagy
3 havi bérlet: 7.000 Ft.
Kezdődik: 18:00
Vége: 21:00
Szeretettel várunk Téged és Családodat, Barátaidat a kecskeméti CSAKRAPROGRAMra, mely a Deeksha energia segítségével gyorsan és hatékonyan tisztítja csakráinkat, így természetesen a teljes fizikai, érzelmi, gondolati, spirituális szférát is. Hosszú-hosszú évek problémái néhány alkalommal tökéletesen megszűnnek, gyógyulnak, átalakulnak. Aki a teljes csakrarendszert végigtisztítja ezzel a módszerrel, életében hatalmas minőségi változás történik. A program teljességében, vagy részeiben újra elvégezhető, mivel a spirális fejlődés sohasem áll meg.
NAPFONATCSAKRA
A napfonat csakra felelős az önbizalomért, vagy annak hiányáért, az önbecsülésért, az önmagunk felvállalásáért és elfogadásáért, az önállóságért vagy önállótlanságért,és személyiségünk erejéért. Mi a feladatunk ebben a világban? Miért is születtünk? A magánytól való félelem, a bizonytalanság, a függőségek, a ragaszkodások, a lelkierő hiánya, a másik elismerésétől való függés, az erőszakosság és hatalmaskodás, a túlérzékenység és az élet értelmének nem látása szintén ehhez a csakrához köthető. Milyen a viszonyunk önmagunkkal? Milyen lelki, érzelmi vagy fizikai függőségeink vannak? Mihez vagy kihez ragaszkodunk? Milyenek a másokhoz fűződő kapcsolataink? Képesek vagyunk-e önmagunkat képviselni? Letörtek, kedvetlenek vagyunk? Elégedettek vagyunk-e az életünkkel? Van-e energiánk mindenre? Meg akarunk-e felelni mások vagy a társadalom elvárásainak?
Ha bármely pont megérint, érdemes foglalkozni a szakrálcsakráddal.
Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.,
Kecskemét Deák Ferenc tér 1.
Időpont: 2010. szeptember 09. 18.00 – 21.00
A programra hozz magaddal: polifoamot, kispárnát, takarót, papírzsepit, vizet
Kapcsolattartók: Szentkútiné Székely Ilona 06/30/215-16-67
Székely Kálmán 06/20/413-91-57
A programon való részvételhez való hozzájárulás 3.000,- Ft/fő. A nagyszámú érdeklődőre való tekintettel, kérjük előzetesen jelentkezzen be a kundalini111@gmail.com e-mail címen vagy telefonon a kapcsolattartókon keresztül.
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. szeptember 9-től február 3-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj:11.500 Ft
|