Programok

Válasszon ki program-kategóriát, ha kizárólag azon eseményeket szeretné látni a naptárban!

Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz!
A programok saját naptárba való átemeléséhez itt talál segítséget.
« 2010. március 26. péntek »
p
Kezdődik: 00:00
Vége: 23:59

A hónap alkotója
Prohászka József festőművész
(Bodrogkisfalud, 1886. szeptember 22. - Kecskemét, 1964. augusztus 11.)
1914-16 között a Nagybányai Művésztelep munkájába Thorma János irányítása alatt kapcsolódott be majd Révész Imre tanítványa, később tanársegédje lett a Kecskeméti Művésztelepen, ahol 1920-tól 1944-ig dolgozott. 1964-ig a hírös városban élt és alkotott. A kezdeti plein air kísérletek után főként a portréfestészetben ért el jelentős eredményeket, mivel eljutott az ábrázoltak hiteles lélektani jellemzéséig. Ő készítette a Barátok templomának főoltárképét, amely Szent Miklós püspököt ábrázolja. Feleségével, Vujovich Irma festőművésznővel a Kecskeméti Művésztelep folytonosságát képviselték a második világháború után.
Látogatható: a kulturális központ nyitva tartási idejében

Kezdődik: 10:00
Vége: 18:00

100 éves a Kecskeméti Művésztelep
Kapcsolat 2010 - kiállítás
A Kecskeméti Művésztelep és Alkotóház alapításának 100. évfordulója tiszteletére annak a három városnak a kortárs képzőművészetét kívánjuk egy csokorban láthatóvá tenni, ahol a nagybányai mesterek művésztelep alapítóként jelentek meg, a modern magyar festészet előfutáraként. Nagybánya 1896., Kecskemét 1910-12., Szentendre 1926.
Dr. Nicolae Suciu a Román Képzőművészek Szövetsége Nagybányai Szervezetének elnöke

Támogatók:
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nagybánya Polgármesteri Hivatala / Primarai Municipiului Baia Mare
Nagybányai Művészeti Központ / Centrul Artistic Baia Mare
Látogatható: 2010. április 18-ig naponta 10-18 óra között
Belépődíj: 300 Ft, 100 Ft diák, nyugdíjas, csoportos

Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00

Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. január 29-től június 25-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft

Kezdődik: 18:20
Vége: 23:59

Március 26., péntek 18.20-22.30 óra
18.20-19.00 óra: felvezető muzsika az előcsarnokban
19.10-20.30 óra: Bohém Ragtime Jazz Band (H)
21.10-22.30 óra: Washboard Wizardz (USA
Fesztiválbérlet: 6.500 Ft (diák, nyugdíjas: 5.500 Ft)
Jegy esti koncertekre: 2.500 Ft
Jegy napközbeni koncertekre: 1.500 Ft
Jegyek és bérletek válthatók a helyszínen, illetve rendelhetők a ticket@bohemragtime.com e-mailen és a 20/3364-620-as telefonszámon.

23.00-01.00 óra
Penge Benge Jazzklub: örömzene (jam session)
A belépés díjtalan.

Tartalom átvétel

Oldal tetejére