01 / 26
(egész napos)
Kezdődik: 2010-01-05 00:00
Vége: 2010-01-31 18:00
Január 5-31-ig
A hónap alkotója: Vujovich Irma festőművész
(Körösladány, 1898. január 5.–Kecskemét, 1977. július 20.)
1918-tól az Iparművészeti majd a Képzőművészeti főiskolán végezte tanulmányait. Sándor Béla és Réti István voltak a mesterei. A nagybányai művésztelepen is dolgozott néhány nyarat. A Müncheni Művészeti Akadémián Ludwig Herterichnél 3 évig tanult. Bejárta Olaszország és Párizs múzeumait. 1933-ban Prohászka József festőművészhez ment férjhez, és 1934-ben született beteg lányuk ápolásáért feláldozta művészetét. Portréi, csendéletei, tájképei visszafogott-fojtott, lírai és expresszív színvilágukkal egy érzékeny művészi út lehetőségeiről vallanak. A kecskeméti művésztelepen nagyrészt megsemmisültek a művei a második világháború alatt. Utolsó alkotói évtizedeiben akvarellekkel vett részt néhány Bács-Kiskun megyei és kecskeméti képzőművészeti kiállításon.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:00
Vége: 10:30
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 40 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 10.750 Ft
Kezdődik: 16:30
Vége: 21:30
(Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
Január 26. kedd
16.30-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Galla Miklós koncert Stand up comedy-vel fűszerezve
jegyár: január 20-ig 2000 Ft, utána 2500 Ft
Kultúra utalványt elfogadunk.
|
01 / 27
(egész napos)
Kezdődik: 2010-01-05 00:00
Vége: 2010-01-31 18:00
Január 5-31-ig
A hónap alkotója: Vujovich Irma festőművész
(Körösladány, 1898. január 5.–Kecskemét, 1977. július 20.)
1918-tól az Iparművészeti majd a Képzőművészeti főiskolán végezte tanulmányait. Sándor Béla és Réti István voltak a mesterei. A nagybányai művésztelepen is dolgozott néhány nyarat. A Müncheni Művészeti Akadémián Ludwig Herterichnél 3 évig tanult. Bejárta Olaszország és Párizs múzeumait. 1933-ban Prohászka József festőművészhez ment férjhez, és 1934-ben született beteg lányuk ápolásáért feláldozta művészetét. Portréi, csendéletei, tájképei visszafogott-fojtott, lírai és expresszív színvilágukkal egy érzékeny művészi út lehetőségeiről vallanak. A kecskeméti művésztelepen nagyrészt megsemmisültek a művei a második világháború alatt. Utolsó alkotói évtizedeiben akvarellekkel vett részt néhány Bács-Kiskun megyei és kecskeméti képzőművészeti kiállításon.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:30
Vége: 10:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:15

szerdánként 9:30 és 10:30 órától

Kezdődik: 15:00
Vége: 16:00
Terefere. A kirándulási tervek megbeszélése.
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
I. csoport szerda 16:30-18:00-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:00
Reiki Kör
Vezeti: Szabó Sándor
Január 27., szerda 18 óra
Ki az ember és miért él a földön?
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
II. csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
|
01 / 28
(egész napos)
Kezdődik: 2010-01-05 00:00
Vége: 2010-01-31 18:00
Január 5-31-ig
A hónap alkotója: Vujovich Irma festőművész
(Körösladány, 1898. január 5.–Kecskemét, 1977. július 20.)
1918-tól az Iparművészeti majd a Képzőművészeti főiskolán végezte tanulmányait. Sándor Béla és Réti István voltak a mesterei. A nagybányai művésztelepen is dolgozott néhány nyarat. A Müncheni Művészeti Akadémián Ludwig Herterichnél 3 évig tanult. Bejárta Olaszország és Párizs múzeumait. 1933-ban Prohászka József festőművészhez ment férjhez, és 1934-ben született beteg lányuk ápolásáért feláldozta művészetét. Portréi, csendéletei, tájképei visszafogott-fojtott, lírai és expresszív színvilágukkal egy érzékeny művészi út lehetőségeiről vallanak. A kecskeméti művésztelepen nagyrészt megsemmisültek a művei a második világháború alatt. Utolsó alkotói évtizedeiben akvarellekkel vett részt néhány Bács-Kiskun megyei és kecskeméti képzőművészeti kiállításon.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 28-tól június 24-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
|
01 / 29

Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00

2010. január 29-től június 25-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
|
01 / 30

Kezdődik: 08:30
Vége: 16:30
KECSKEMÉT: 2010. jan. 23-24., 30-31.
oktató: dr. Domján László
helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.
6000 Kecskemét, Deák F. tér 1.
jegyárusítás: Kládó Könyvesbolt, Kéttemplom köz 8. (76/486-026)
Információ: www.agykontroll.hu
Agykontroll: stresszkezelő és elmefejlesztő módszer
(alkalmazott pszicho-neuro-immunológia)
OKEV szám: 01-0147-07
OKM szám: 3/3/2008
Bármelyik, 40 órás agykontrolltanfolyam elvégzése vagy megismétlése a pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók számára 40 kreditpontot ér.
Mi az agykontroll és mire jó? - KÉRLEK, KATTINTS IDE!
A 40 órás, 4 napos agykontrolltanfolyam részvételi díja 32 000 Ft (jan.1-től 36 000 Ft), a nappali tagozatos diákok és nyugdíjasok díja 22 000 Ft (jan.1-től 24 000 Ft), a gyermektanfolyamot végzetteké 18 000 Ft. A részvétel alsó korhatára 14 év. Papok, lelkészek, rabbik, szerzetesek, valamint érvényes munkaszerződést felmutató hitoktatók - előzetes jelentkezés után - ingyen vehetnek részt a kurzuson.
Az oktatás az első napon reggel 9-kor kezdődik, a 2., 3. és 4. napon fél 9-kor.
Vidéki tanfolyamainkra a jegyárusításra vonatkozó információk a helyszínen szerezhetők be, a szervező intézménynél. A tanfolyamot végzettek előre megvásárolt napijeggyel juthatnak be ismétlőként a kurzusra. A napijegy ára 2400 Ft (jan.1-től 3 000 Ft), diákoknak és nyugdíjasoknak 1600 Ft (jan.1-től 2 000 Ft). Napijegy vidéken a jegyárusító helyeken kapható, kizárólag az agykontrollos igazolvány felmutatásával.
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
MABÉOSZ Városi Bélyeggyűjtő Kör
Vezeti. Fülöp Sándor
Január 30. szombat 16-19 óráig
Klubnap
|
01 / 31

Vége: 11:30
Kecskemét Táncegyüttes
Művészeti vezetők: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter
Január 31-én 10 30 és 15 30 óra
A Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának Néptáncművészeti Tanszaka és a Kecskemét Táncegyüttes Kisbetyárok csoportjának szereplése a Gyermektánc Antológia 2009 bemutatón
A csoport Lukács László - Lukácsné Haránt Eszter: Vak Pali (kiskunsági táncok) - című koreográfiával jutott be az ország legjobb 20 csoportja közé.
Helyszín: Operett Színház, 1065 Budapest, Nagymező u. 17.
Kezdődik: 14:30
Vége: 15:30

Vége: 19:15
Éltető jóga - Schirilla módszer alapján
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. január 24-től május 30-ig
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000. Ft
|
02 / 1
Kezdődik: 00:00
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
A foglalkozásokra napijegy váltható: 800 Ft/ alkalom
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
|
02 / 2
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:00
Vége: 10:30
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 40 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 10.750 Ft
Kezdődik: 14:30
Vége: 15:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
kedden 14:30-tól 15:30-ig
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Sakkestek (Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
Február 2., 9., 16., 23. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyArt tanfolyam
Vezeti: Nagy Krisztina
|
02 / 3
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:30
Vége: 10:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 9:30 és 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Pedagógus Klub
Vezeti: Leviczky Józsefné
február 3., szerda 15 óra
35 éves a Kecskeméti Kulturális Központ
Érdekességek az első évtizedből
Előadó: Gila János, az intézmény első igazgatója
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
I. csoport szerda 16:30-18:00-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Életenergia Klub
Stresszoldó Kör
Vezeti: Fabó Györgyné
Február 3., szerda 18 óra
Hogyan vonzzuk a gazdagságot?
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
II. csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
|
02 / 4
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 28-tól június 24-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 16:30
Vége: 17:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 4-től június 17-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Helyünk a világban klub
Vezeti: Hoffer Zoltán
Február. 4. csütörtök 18 óra
Zákeus - hol gyűjtöm a kincsem?
Előadó: Prof.Dr. Szigeti Jenő
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Bangó Margit Kossuth-díjas művész jubileumi nótaestje
Jegyár: 2500 Ft
Kultúra utalványt elfogadunk!
|
02 / 5
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 00:00
Kezdődik: 2010-02-05 00:00
Vége: 2010-02-07 23:59
Részvétel az V. Nemzetközi Ásványbörzén, Budatétényben
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. január 29-től június 25-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
|
02 / 6

Kezdődik: 2010-02-06 00:00
Vége: 2010-02-07 00:00
Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Köre
Vezeti Fuxreiter András és Garamvölgyi Tibor
Március 6-7.
Részvétel a XXVIII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon
Kezdődik: 08:00
Vége: 11:00
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Kecskeméti Csoportja
Vezeti: Leányfalusi Károly
Február 6., szombat 8-11 óráig
Csere-bere
Február 20., szombat 8-11 óráig
Közgyűlés
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
MABÉOSZ Városi Bélyeggyűjtő Kör
Vezeti. Fülöp Sándor
Február 6., 13., 20., 27. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
|
02 / 7
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Vége: 23:59
Kezdődik: 2010-02-05 00:00
Vége: 2010-02-07 23:59
Részvétel az V. Nemzetközi Ásványbörzén, Budatétényben
Vége: 00:00
Kezdődik: 2010-02-06 00:00
Vége: 2010-02-07 00:00
Kecskeméti Ásványgyűjtők Baráti Köre
Vezeti Fuxreiter András és Garamvölgyi Tibor
Március 6-7.
Részvétel a XXVIII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon
Kezdődik: 10:00
Vége: 12:00
Díszmadártenyésztők Klubja
Vezeti: Czinege István
február 7., szombat 10 óra
A tenyészidőszak kezdetével kapcsolatos problémák megbeszélése
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Éltető jóga - Schirilla módszer alapján
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. január 24-től május 30-ig
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000. Ft
|
02 / 8
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 16:00
Vége: 18:00
Gombász Klub
Vezeti: Horváth Lászlóné
február 8., hétfő 17 óra
Baráti beszélgetés, tapasztalatcsere.
23 gombafaj ismertetése (áprilistól és májustól megjelenő gombafajok.
Előadó: Horváth Lászlóné
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
A foglalkozásokra napijegy váltható: 800 Ft/ alkalom
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Emberiség Csoport Klub
Vezeti: Raffai Gábor
Február 8., hétfő 18:00 óra
1.Ismerkedés a Fálun Dáfá QiGong-al
2.A Dr Wu-féle fejmasszázs ismertetése, kipróbálása.
3.3. Rezgőkör (csoport-beszélgetés) Neale Donald Walsch idézet alapján.
4.4. Meditáció
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
|
02 / 9
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:00
Vége: 10:30
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 40 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 10.750 Ft
Kezdődik: 14:30
Vége: 15:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
kedden 14:30-tól 15:30-ig
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Sakkestek (Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
Február 9., 16., 23. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
|
02 / 10

Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:30
Vége: 10:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 9:30 és 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Február 10., szerda 15 óra
Kecskemét város kultúrája
Előadó: Dr. Szeberényi Gyula Tamás, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke
Kezdődik: 15:30
Vége: 17:30
„Barangoljunk együtt ásványországban” című sorozat
február 10., szerda 15.30 óra
Az ásvány fogalma. Hol lehet ásványt gyűjteni?
Helyszín: Ráday Múzeum Fuxreiter Ásványgyűjtemény
(Református Ókollégium 6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
I. csoport szerda 16:30-18:00-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:00
Február 10., szerda 17 óra
Ásványhatározás
Helyszín: Ráday Múzeum Fuxreiter Ásványgyűjtemény
(Református Ókollégium 6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Feng shui Kör
Vezeti: Csapó Zsóka
Február 10., szerda 18 óra
Hogyan állapítsuk meg otthonunk energia állapotát?
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
II. csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
|
02 / 11
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 28-tól június 24-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 16:30
Vége: 17:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 4-től június 17-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Helyünk a világban klub
Vezeti: Hoffer Zoltán
Február. 11. csütörtök 18 óra
Egészséges életmód - a Biblia mérlegén
Előadó: Kormos Tivadar
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:35
Február 11.
Szerelem második látásra (angol-amerikai romantikus dráma)
Készült: 2008
Ideje: 92 perc
Rendezte: Joel Hopkins
Főszereplők: Dustin Hoffman, Emma Thompson
A new yorki Harvey Shine, reklámdalocskák szerzője épp a határán táncol, hogy elveszítse lassan amúgy is zsákutcába torkolló állását. Így mielőtt Londonba utazik lánya esküvőjére, megígéri főnökének, hétfő reggelre visszatér, hogy részt vegyen egy fontos találkozón. Amint megérkezik a brit fővárosba, lesújtó hír fogadja: lánya nevelőapját kérte meg, hogy az oltár elé kísérje. Leplezve csalódottságát Harvey elmenekül az esküvőről abban a reményben, hogy eléri gépét, ám ez nem sikerül. Sebeit nyalogatva a reptéri bárban Harvey megszólítja az érzékeny, negyvenes közvélemény-kutató Kate-et. A nőt megérinti Harvey személyisége, a férfit pedig inspirálja Kate intelligenciája és együttérzése. Hamarosan azon kapják magukat, hogy egymás hatására kezd megváltozni a világ körülöttük, és bennük.
Díjak és jelölések: Golden Globe díj jelölések (2009)
Belépődíj: 400 Ft, Tavaszi Filmklub bérletet váltók részére: 300 Ft
|
02 / 12
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. január 29-től június 25-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
|
02 / 13

Dísznövénykedvelők Klubja
Vezeti: Ábel Győző
Február 13., szombat 15 óra
Szobai dísznövények gondozása
Előadó: Ábel Győző
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
MABÉOSZ Városi Bélyeggyűjtő Kör
Vezeti. Fülöp Sándor
Február 13., 20., 27. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
Kezdődik: 17:00
Vége: 23:59
Február 13., szombat 17-24 óráig
Farsangi Táncház
Aprók tánca 17-19 óráig
Népi játékok, farsangi szokások, táncok, mesék a Kiskunság tájegységről
Közreműködik: Gulyás László játékmester
Kézműves foglalkozás
Vezeti: Lovász Ibolya kézműves mester
Csutri bál 19-21 óráig
Küküllő-menti táncok tanítása
Felnőtt táncház 21-24 óráig
Kiskunsági, széki, kalotaszegi, magyarbődi, mezőségi táncrendek
Táncmester: Lukács László, Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Adler Irisz
Játékmester: Gulyás László
Zenét szolgáltatják: Révbér Zenekar
Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának Néptáncművészeti Tanszaka
A belépés díjtalan!
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
|
02 / 14
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Éltető jóga - Schirilla módszer alapján
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. január 24-től május 30-ig
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000. Ft
|
02 / 15
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
A foglalkozásokra napijegy váltható: 800 Ft/ alkalom
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:00
Gyógynövény Klub
Vezeti: Horváth Lászlóné
február 15., hétfő 17 óra
Baráti beszélgetés, tapasztalatcsere.
1.A magas vérnyomás gyógynövényes kezelése
2.A vizelethajtó gyógynövényeket
3.A vesegyulladások természetes gyógymódjai
Előadó: Horváth Lászlóné és Kovács Sándor
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
|
02 / 16
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:00
Vége: 10:30
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 40 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 10.750 Ft
Kezdődik: 14:30
Vége: 15:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
kedden 14:30-tól 15:30-ig
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 16:00
Vége: 18:00
Kocsis Pál Kertbarát Kör
Vezeti: Dr. Szabó Attila
Február 16., kedd 16 óra
A 2009. év kertészeti termesztés tapasztalatai
Kezdődik: 17:00
Vége: 21:30
Sakkestek (Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
Február 16., 23. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyArt tanfolyam
Vezeti: Nagy Krisztina
Kezdődik: 19:00
Vége: 21:00
Sztárból legenda
Cserháti Zsuzsa Emlékkoncert
Fellépők: Keresztes Ildikó, Tóth Vera, Majsai Gábor
Vendég: Menyhárt Péter brácsaművész
Zene: Silent Band
Táncosok: LORIGO Szombathely
Jegyár: 3.500 Ft
Kultúra utalványt elfogadunk!
Kezdődik: 19:30
Vége: 21:30
Bohém Klub
Február 16., kedd 19.30-21.30
Belépődíj: 500 Ft
|
02 / 17
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:30
Vége: 10:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 9:30 és 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Február 17., szerda
Téli túra - kirándulás az Arborétumba
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
I. csoport szerda 16:30-18:00-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Fény Kör
Vezeti: Kasza Klára
Február 17., szerda 18 óra
Mi a földi lét célja?
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
II. csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
|
02 / 18
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 28-tól június 24-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 16:30
Vége: 17:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 4-től június 17-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Február 18. csütörtök 18 óra
Valaki befolyásol a jóra, avagy lelkiismeretünk megismerése
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:50
Welcome (francia film)
Készült: 2009
Ideje: 110 perc
Rendezte: Philippe Lioret
Szereplők: Firat Ayverdi, Vincent Lindon
Bilal, a 17 éves kurd fiú átutazott a Közel-Keleten és Európán, hogy a nemrég Angliába emigrált barátnőjéhez csatlakozzon. Ám utazása váratlanul megszakad, amikor a Csatorna franciaországi partjához ér. Elhatározza, hogy átúszik, ezért a helyi uszodában edz. Ott találkozik Simonnal, az úszóedzővel, aki épp válófélben van. Simon szeretné visszanyerni felesége szívét, és arra jut, hogy ezt talán eléri, ha mindent kockára téve szárnyai alá veszi Bilalt.
Díjak és jelölések: Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díja
Bérletek: 10-es bérlet ára 3.000 Ft; 6-os (bármely 6 filmre) bérlet ára 2.000 Ft
Bérletek válthatók: 2009. január 18-tól a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon15-19 óra között a vetítéssorozat végéig.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
|
02 / 19
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:45
Vége: 20:00
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
2010. január 29-től június 25-ig
pénteken 17:45-20:00 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
|
02 / 20
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 11:00
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Kecskeméti Csoportja
Vezeti: Leányfalusi Károly
Február 20., szombat 8-11 óráig
Közgyűlés
Kezdődik: 08:00
Vége: 18:00
Kecskeméti Búvárok Baráti Köre
Vezeti: Mácsai Endre
Február 20., szombaton
Látogatás a budapesti Tropicariumba.
Előzetes jelentkezés: február 10.
Információ: Mácsai Endre 30/616-6756
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:30
Február 20., szombat 10.30 és 14.30 óra
A Kecskemét Táncegyüttes szereplése a Néptáncantológia 2009 bemutatón, a 2009-es év legjobb koreográfiáit bemutató országos fórumon. A táncegyüttes Lukács László - Lukácsné H. Eszter - Böde István - Adler Írisz: Visszatekintés (Tisztelet Kodálynak Zoltánnak) című részletét adja elő
Helyszín: Operett Színház, 1065 Budapest, Nagymező u. 17.
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Kecskeméti Napraforgó Foltvarró Klub
Vezeti: Juhász Zoltánné
február 20., szombat 15 óra
Szalaghímzés - Oláhné Szente Györgyivel
Szegecselés - Berényi Zsuzsival
-ollótartó és tűtartó mintadarabjainak elkészítése a régiós találkozó programjára.
Kezdődik: 16:00
Vége: 19:00
MABÉOSZ Városi Bélyeggyűjtő Kör
Vezeti. Fülöp Sándor
Február 20., 27. szombat 16-19 óráig
Csere-bere
|
02 / 21
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:00
Vége: 19:15
Éltető jóga - Schirilla módszer alapján
A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van az egészségre, önmaga megismerésére, a boldogságra. Ezekhez egy út a jóga, amely segít a test rugalmasságának visszanyerésében, a test és lélek harmóniájának megteremtésében.
Összóraszám: 51 óra (17 alkalommal)
Vezeti: Veroszta György
A foglalkozások időpontjai:
2010. január 24-től május 30-ig
vasárnap 17:00-19:15 óráig
Részvételi díj: 15.000. Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 22:00
Farsangi
Örökzöld parti táncest
Zenél a Sláger Trió
A rendezvény idején a büfé üzemel, ezért kérjük, hogy ételt és italt ne hozzanak magukkal!
Belépődíj: 1000 Ft
|
02 / 22
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Ajánljuk lányok, asszonyok, fiatalabbak és idősebbek figyelmébe az erősítő tornát. A test különböző izomcsoportjainak átmozgatására, formálására az ízületeket kímélő nyújtására hangsúlyt helyező foglalkozások.
Ha régen mozogtál, ha sokat kihagytál, ha ismét szeretnél mozgásba lendülni, de az ugrándozást már kihagynád!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
hétfő 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft/félév
A foglalkozásokra napijegy váltható: 800 Ft/ alkalom
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Február 22., hétfő 18:00 óra
1.Ismerkedés a Fálun Dáfá QiGong-al.
2.Egy hónap Indiában - Élménybeszámoló és diavetítés Kispeti Marianna igazi jóga ashramokban töltött 1 hónapjáról.
3.Rezgőkör (csoport-beszélgetés) Neale Donald Walsch idézet alapján.
4.4. Meditáció
Kezdődik: 19:00
Vége: 19:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 1-től június 14-ig
I. csoport: hétfő 19:00-19:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
|
02 / 23
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:00
Vége: 10:30
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 9:00-10:30 óráig
45 felülieknek és nyugdíjasoknak
Összóraszám: 40 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 10.750 Ft
Kezdődik: 14:30
Vége: 15:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
kedden 14:30-tól 15:30-ig
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 16:00
Vége: 21:30
Sakkestek (Logika – Szellemjáték – Versenysakk)
Vezeti: Ábel Lajos sakkoktató, nemzetközi mester
Február 23. kedd
17.00-18.00 óra oktatás, útmutatás
18.00-21.30 verseny, játék
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 26-tól június 22-ig
kedden 18:00-20:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyArt tanfolyam
Vezeti: Nagy Krisztina
|
02 / 24
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 09:30
Vége: 10:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 10:30
Vége: 11:15
Csiri-biri torna 1-3 éveseknek
A 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozásokra olyan 1-3 év közötti gyerekeket várunk, akik nem tudnak egy helyben maradni és szívesen fedezik fel a kúszás, mászás, pörgés, gurulás, ringatózás, futkározás, lóbálás, háton zötyögés, vagyis a térben való mozgás örömét.
A mozgások végrehajtásához speciális tornaszereket, irányított játékos gyakorlatokat, valamint sok-sok dalt és mondókat alkalmazunk.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 6-tól
szerdánként 9:30 és 10:30 órától
Részvételi díj: 1.200 Ft/alkalom, vagy 5 alkalomra szóló bérlet 5.000 Ft (két hónapig érvényes)
Vezeti: Bodorné Vida Emese 30/32-79-055
Előzetes bejelentkezés szükség!
Kezdődik: 15:00
Vége: 17:00
Február 24. szerda 15 óra
Farsangi délután
Kezdődik: 16:30
Vége: 18:00
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
I. csoport szerda 16:30-18:00-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 1-től június 16-ig
I. csoport: hétfő, szerda 18:00-18:45-ig
Kezdődik: 18:00
Vége: 19:00
Reiki Kör
Vezeti: Szabó Sándor
Február 24., szerda 18 óra
A rák betegségek megelőzése
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:30
Hastánc tanfolyam
Táncolj keleti ritmusra!
A lélek és a tánc egységét, a mozgás örömét élhetik át a résztvevők, akik kortól és alkattól függetlenül, fittségük megőrzése érdekében is hódolhatnak a hastáncnak.
Összóraszám: 32 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. január 20-tól május 12-ig
II. csoport szerda 19:00-20:30-ig
Vezeti: Vida Anikó
Részvételi díj: 14.400 Ft
|
02 / 25
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-01 00:00
Vége: 2010-02-28 23:59
A hónap alkotója: Vincze László festőművész
A Kecskeméti alkotóházban gyakran megforduló, Esztergomban élő alkotó Szamoskéren született. Parasztcsaládból származik, a természet szeretetét környezetéből hozta magával. Alkotói pályáján, Blaskó János, Jakuba János, Kádár György, Bíró Lajos, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, Mihátz Pál segítő kezei vezették. Legkedveltebb témái a mitológia, a biblia és az irodalom világából valók túl azon, hogy a természetet járó festő. Az akvarell mellett más festészeti technikáknak is avatott mestere.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében.
(egész napos)
Kezdődik: 2010-02-10 00:00
Vége: 2010-03-10 23:59
Makovecz Imre épített világa
A tárlat a Kossuth-díjas, világhírű építész munkáit mutatja be fotómontázsokon, grafikákon, fényképeken, tervrajzokon keresztül. Területileg is, és tematikailag is sokszínű válogatást adva Makovecz Imre alkotásaiból.
Látogatható március 10-ig a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.
Kezdődik: 08:00
Vége: 10:15
Jóga a mindennapi életben
A gyakorlatok rendszeres végzése elősegíti a gerincpanaszok, az idegrendszeri, és a keringési megbetegedések megelőzését, kezelését. A jógával lelkileg kiegyensúlyozottabb emberré válhat, megszabadulhat a depressziótól és a stresszes állapottól.
Vezeti: Sárközi András
A foglalkozások időpontja:
2010. január 28-tól június 24-ig
csütörtökön 8:00-10:15 óráig
Összóraszám: 60 óra (20 alkalom)
Részvételi díj: 16.000 Ft
Kezdődik: 16:30
Vége: 17:30
KISMAMA TORNA
"... hogy a várandósság és a szülés ne legyen terhes!"
A várandósság és a szülés alatt fokozottan igénybevett izmokat erősítő és lazító mozgásforma, a gátizmok és az antigravitációs izmok tréningje. A mozgás során alkalmazott légzéstechnika támogatja a szervezet oxigénellátottságát, segít megőrizni a test mozgékonyságát a várandóság alatt.
Ajánlott a terhesség 12. hetétől a szülés pillanatáig hetente két alkalommal.
Megjelenés laza, kényelmes öltözetben.
A foglalkozások időpontjai: 2010. január 12-től
csütörtökön 16:30-től 17:30-ig
Részvételi díj: 1.000 Ft/alkalom,
vagy 5 alkalomra szóló bérlet 4.500 Ft,
vagy 10 alkalomra szóló bérlet 8.000 Ft
Vezeti: Bóta Orsolya okleveles gyógytornász
Érdeklődés, bejelentkezés: 20/325-54-58
A tanfolyamokra jelentkezni lehet a részvételi díj egyidejű befizetésével 2010. január 4-től a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit KFT jegypénztárában munkanapokon 15 és 19 óra között.
A tanfolyamok kezdési dátumának változtatási jogát fenntartjuk!
A tanfolyamokkal kapcsolatban információ kérhető:
Berei Andrea 76/503-880/121, e-mail: andrea.berei@efmk.hu, www.efmk.hu
Kezdődik: 17:00
Vége: 17:45
Aerobic-fitness
A kiváló erőnlétet biztosító zenés edzések során az erő-és állóképességet fejlesztő gyakorlatokkal, a teljes test átmozgatása valósítható meg. A gyakorlatok végrehajtásához kézi súlyzót, gumikötelet, fit ball-t, step-et is használunk.
Összóraszám: 40 óra
A foglalkozások időpontjai:
2010. február 2-től június 17-ig
II. csoport: kedd, csütörtök 17:00-17:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 14.700 Ft/félév
Kezdődik: 18:00
Vége: 18:45
BodyART
"Pozitív üzenet"
Koncentráció, koordináció, egyensúly
Napjainkban egyre többen keresik azokat a komplex edzésmódokat, amelyek az izmok rugalmasságának helyreállítása és megőrzése mellett a mindennapi stressz káros hatása alól is felszabadítanak. A BodyArt erre kínál megoldást a pontos, tudatos, minden részletre odafigyelő, teljes edzésekkel.
Ajánljuk életkortól, edzettségi, erőnléti állapottól függetlenül minden lelkes érdeklődőnek!
Összóraszám: 20 óra
A foglalkozások időpontja:
2010. február 4-től június 17-ig
II. csoport: csütörtök 18:00-18:45-ig
Vezeti: Nagy Krisztina
Részvételi díj: 11.500 Ft
Kezdődik: 18:00
Vége: 20:00
Február 25. csütörtök 18 óra
Hogyan lehetek boldog ma Kecskeméten?
Előadó: Prof. Dr. Szigeti Jenő
Kezdődik: 19:00
Vége: 20:15
Vénasszonyok nyara (olasz vígjáték)
Készült: 2008
Ideje: 75 perc
Rendezte: Gianni Di Gregorio
Szereplők: Gianni Di Gregorio, Valeria De Granciscis
A középkorú Giovanni idős édesanyjával, Valeria-val él és gondoskodik róla. Giovanni mivel anyagi gondokkal küzd, - súlyos hátraléka van a lakbérrel - nincs más választása, mint elvállalni, hogy a ház főbérlőjének az édesanyját vendégül látja a tradicionális olasz ünnepen, augusztus 15-én. Mivel a mama a nővérével érkezik és Giovanni az orvosának az édesanyját is kénytelen elvállalni, a lakás pillanatok alatt tele lesz idős nénikkel. Hamar kiderül, hogy mindegyikőjük más és más karakter, és a legextrémebb módon reagálnak az érdekellentétekre.
Díjak és jelölések: Velencei Filmfesztivál (2008) Legjobb film