Programok
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Jiří Šuhájek
A világ modern üvegművészetének egyik legjelentősebb alkotója 1943-ban Pardubicében született. 1968-ban végezte el Prágában az Üvegművészeti Főiskolát festőszakon Libenskỳ professzornál. 1971-ben Londonban szerzett diplomát.
Jelenleg tanárként oktatja az üvegművész növendékeket Csehországban. Vendégelőadóként tanított több egyetemen: Angliában, Törökországban, Belgiumban, USA-ban, Japánban, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban és Oroszországban. Alkotásai díszítik Dubaj, Moszkva, Sanghaj és Velence épületeit. Rendszeres résztvevője az üvegművészet jelentős nemzetközi szimpóziumainak. Műveit köz-és magángyűjtemények őrzik szerte a világon.
Andrej Németh Endre
1942. október 25-én született Érsekújváron (Nové Zámky). A sokműfajú művész kora ifjúságától foglalkozik grafikával, festészettel, szobrászattal, kerámiával. 1983-tól a zománcozás mellett ipari kerámiákat és plasztikákat is készít. Csehországban, Kutná Horán él és alkot.
Megnyitja: Jaromir Plišek, a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
Közreműködik: Mészáros Zsófia (gordonka), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, felkészítő tanára: Agócs Márta
Látogatható: április 26-ig, naponta 10 és 18 óra között
Belépődíj: felnőtt 500 Ft, diák-nyugdíjas 200 Ft
Bemutatkoznak a dél-alföldi régió foltvarró alkotói
Megnyitja: Kacsuk Éva, a Káposztásmegyeri Foltvarró Klub vezetője
Látogatható: április 26-ig az intézmény nyitva tartási idejében
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák-nyugdíjas-csoportos 100 Ft
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Környezetvédelmi Játszóház a Föld Napja alkalmából az intézmény előtti téren (Deák Ferenc tér 1.), rossz idő esetén az előcsarnokban
A Környezetvédelmi Játszóházba sok izgalmas játékkal, kézműves foglalkozásokkal, fejtörőkkel, tesztekkel, kvíz játékokkal várjuk a kecskeméti óvodásokat, általános iskolásokat.
Természetes anyagokból készíthetnek játékokat, ismerkedhetnek ásványokkal, gombákkal, növényekkel és még sok érdekes meglepetésben lesz részük.
Információ: Gombkötő Dóra 76/513-581 és Rácz Katalin 76/503-880
Az utóbbi telefonszámon várjuk óvodás és általános iskolás csoportok előzetes bejelentkezését.
Csoportok:
- 1/13/b
- 1/13/a
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Jiří Šuhájek
A világ modern üvegművészetének egyik legjelentősebb alkotója 1943-ban Pardubicében született. 1968-ban végezte el Prágában az Üvegművészeti Főiskolát festőszakon Libenskỳ professzornál. 1971-ben Londonban szerzett diplomát.
Jelenleg tanárként oktatja az üvegművész növendékeket Csehországban. Vendégelőadóként tanított több egyetemen: Angliában, Törökországban, Belgiumban, USA-ban, Japánban, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban és Oroszországban. Alkotásai díszítik Dubaj, Moszkva, Sanghaj és Velence épületeit. Rendszeres résztvevője az üvegművészet jelentős nemzetközi szimpóziumainak. Műveit köz-és magángyűjtemények őrzik szerte a világon.
Andrej Németh Endre
1942. október 25-én született Érsekújváron (Nové Zámky). A sokműfajú művész kora ifjúságától foglalkozik grafikával, festészettel, szobrászattal, kerámiával. 1983-tól a zománcozás mellett ipari kerámiákat és plasztikákat is készít. Csehországban, Kutná Horán él és alkot.
Megnyitja: Jaromir Plišek, a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
Közreműködik: Mészáros Zsófia (gordonka), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, felkészítő tanára: Agócs Márta
Látogatható: április 26-ig, naponta 10 és 18 óra között
Belépődíj: felnőtt 500 Ft, diák-nyugdíjas 200 Ft
Bemutatkoznak a dél-alföldi régió foltvarró alkotói
Megnyitja: Kacsuk Éva, a Káposztásmegyeri Foltvarró Klub vezetője
Látogatható: április 26-ig az intézmény nyitva tartási idejében
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák-nyugdíjas-csoportos 100 Ft
Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek

Jiři Suhajek üvegművész és Andrej Németh Endre festő- és szobrászművész kiállításának megtekintése
KF2/14/f
Reiki Kör foglakozása
Vezeti: Szabó Sándor reiki mester
Az élet hét törvénye
Az ExperiDance Tánckara bemutatja Román Sándor koreográfiáját:
Szeget szeggel – renedance két felvonásban
Belépődíj: 5.500 Ft
Jegyek már kaphatók a Kulturális Központ jegypénztárában, munkanapokon 15-19 óra között
-
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Jiří Šuhájek
A világ modern üvegművészetének egyik legjelentősebb alkotója 1943-ban Pardubicében született. 1968-ban végezte el Prágában az Üvegművészeti Főiskolát festőszakon Libenskỳ professzornál. 1971-ben Londonban szerzett diplomát.
Jelenleg tanárként oktatja az üvegművész növendékeket Csehországban. Vendégelőadóként tanított több egyetemen: Angliában, Törökországban, Belgiumban, USA-ban, Japánban, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban és Oroszországban. Alkotásai díszítik Dubaj, Moszkva, Sanghaj és Velence épületeit. Rendszeres résztvevője az üvegművészet jelentős nemzetközi szimpóziumainak. Műveit köz-és magángyűjtemények őrzik szerte a világon.
Andrej Németh Endre
1942. október 25-én született Érsekújváron (Nové Zámky). A sokműfajú művész kora ifjúságától foglalkozik grafikával, festészettel, szobrászattal, kerámiával. 1983-tól a zománcozás mellett ipari kerámiákat és plasztikákat is készít. Csehországban, Kutná Horán él és alkot.
Megnyitja: Jaromir Plišek, a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
Közreműködik: Mészáros Zsófia (gordonka), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, felkészítő tanára: Agócs Márta
Látogatható: április 26-ig, naponta 10 és 18 óra között
Belépődíj: felnőtt 500 Ft, diák-nyugdíjas 200 Ft
Bemutatkoznak a dél-alföldi régió foltvarró alkotói
Megnyitja: Kacsuk Éva, a Káposztásmegyeri Foltvarró Klub vezetője
Látogatható: április 26-ig az intézmény nyitva tartási idejében
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák-nyugdíjas-csoportos 100 Ft
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/a
- 1/13/b
A rák természetes gyógymódjai és megelőzése
Előadó: prof. Török Szilveszter természetgyógyász
Vezeti: Faragó László
Bienvenue chez les Ch’tis – francia vígjáték (2008, 106 perc)
Rendezte: Dany Boon
Szereplők: Dany Boon, Kad Merad, Zoé Félix, Anne Marivin
Franciaországban jegyeladási rekordokat döntöget egy hazai, kisköltségvetésű komédia, a Bienvenue chez les Ch’tis – adta hírül a Reuter. Az előítéletességet pellengérre állító francia komédiára 15 nap alatt 5 millióan váltottak jegyet. A Bienvenue chez les Ch’tis főhőse egy Dél-Franciaországból származó postahivatal-igazgató. Amikor az észak-franciaországi határnál fekvő Bergues-be helyezik át, nemcsak a nyirkos éghajlattal, de a szinte érthetetlen északi dialektussal, és a helyi szokásokkal is meg kell barátkoznia. A rendező Dany Boon, aki ezen felül a film forgatókönyvírója és egyik főszereplője is egyben.
Európai Filmakadémia (2008) – Legjobb film jelölés
Csak bérlettel látogatható!
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Jiří Šuhájek
A világ modern üvegművészetének egyik legjelentősebb alkotója 1943-ban Pardubicében született. 1968-ban végezte el Prágában az Üvegművészeti Főiskolát festőszakon Libenskỳ professzornál. 1971-ben Londonban szerzett diplomát.
Jelenleg tanárként oktatja az üvegművész növendékeket Csehországban. Vendégelőadóként tanított több egyetemen: Angliában, Törökországban, Belgiumban, USA-ban, Japánban, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban és Oroszországban. Alkotásai díszítik Dubaj, Moszkva, Sanghaj és Velence épületeit. Rendszeres résztvevője az üvegművészet jelentős nemzetközi szimpóziumainak. Műveit köz-és magángyűjtemények őrzik szerte a világon.
Andrej Németh Endre
1942. október 25-én született Érsekújváron (Nové Zámky). A sokműfajú művész kora ifjúságától foglalkozik grafikával, festészettel, szobrászattal, kerámiával. 1983-tól a zománcozás mellett ipari kerámiákat és plasztikákat is készít. Csehországban, Kutná Horán él és alkot.
Megnyitja: Jaromir Plišek, a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
Közreműködik: Mészáros Zsófia (gordonka), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, felkészítő tanára: Agócs Márta
Látogatható: április 26-ig, naponta 10 és 18 óra között
Belépődíj: felnőtt 500 Ft, diák-nyugdíjas 200 Ft
Bemutatkoznak a dél-alföldi régió foltvarró alkotói
Megnyitja: Kacsuk Éva, a Káposztásmegyeri Foltvarró Klub vezetője
Látogatható: április 26-ig az intézmény nyitva tartási idejében
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; diák-nyugdíjas-csoportos 100 Ft
Látogatható: naponta 10-18 óra között
A belépés díjtalan!
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
-
Belépődíj: 3.500 Ft és 3.800 Ft
Jegyek már kaphatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 15-19 óra között

Gyűjtőtúra a gyöngyöstarjáni andezit kőfejtőbe
Vezetik: Garamvölgyi Tibor és Fuxreiter András
Gyógynövény túra a Csalánosi erdőbe
Találkozó: 10 órakor a Sasfészek Étterem előtt
Vezeti: Horváth Lászlóné

Negyven gombafaj ismertetése (liofilizált gombákkal)
Vezeti: Horváth Lászlóné
Kecskeméti búvárok merülései a Szent István csatahajónál – Karáth Imre és Mácsai Endre vetítéssel egybekötött élménybeszámolója
Vezeti: Mácsai Endre
Aerobic fitness tanfolyam
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/b
- 1/13/a
A munkaügyi központok szerepe a megváltozott munkaképességűek komplex rehabilitációjában
Előadó: Taraczközi Katalin foglalkoztatási szakértő (Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kecskeméti Kirendeltség és Szolgáltató Központ)
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Belépődíj: elővételben 1.900 Ft, a helyszínen előadás előtt 2.100 Ft
Jegyek már kaphatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 15-19 óra között
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek
Béres Lászlóné ikonfestő és Nagy László festőművész kiállítása
Megnyitó: április 29., szerda 17 óra
A tárlatot megnyitja: Dr. Turai G. Kamill egyetemi docens, esztéta
A megnyitón elhangzik Kovács István József Ikonosztáz című verse a szerző tolmácsolásában.
Látogatható: május 10-ig, 10-18 óra között (május 1-jén zárva)
A belépés díjtalan!
Támogató: Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány

Kecskemét város középiskoláinak ötfős csapatai adnak számot ismereteikről.
Jelentkezés írásban a csapat tagjainak és felkészítő tanáraik nevének felsorolásával Rácz Katalin munkatársnál a 76/503-880-as telefonszámon vagy elektronikusan a katalin.racz@efmk.hu címen.
Univer Tánczos Péter Népzenei Egyesület műsora
Vezényel: Mónus Ferencné
KF2/14/f
Stresszoldó Kör
Vezeti: Fabó Györgyné
Tavaszi megújulásunk titkai
-
Benkó Ádám Kecskemét szülötte. Bruncsák Andrást vallja festőművész mesterének, akinek vezetésével a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. A veránkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gyakorolja a plein-air festészetet. Számos egyéni és közös tárlaton mutatta be műveit.
Látogatható: az intézmény nyitva tartása alatt
Béres Lászlóné ikonfestő és Nagy László festőművész kiállítása
Megnyitó: április 29., szerda 17 óra
A tárlatot megnyitja: Dr. Turai G. Kamill egyetemi docens, esztéta
A megnyitón elhangzik Kovács István József Ikonosztáz című verse a szerző tolmácsolásában.
Látogatható: május 10-ig, 10-18 óra között (május 1-jén zárva)
A belépés díjtalan!
Támogató: Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/a
- 1/13/b
Bemutatkozik Gyöngyösi Gyöngyi
A festészet és a grafika határán egyensúlyozó, vegyes technikával készült művei gyakran kötődnek az irodalom világához és felidézik a gyermekrajzok őszinteségét.
Alkotómunkáján kívül rajztanárként dolgozik a Lakiteleki Általános Iskolában.
A beszélgetést vezeti: Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas képzőművész, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének vezetője.
Támogató: NKA
Béres Lászlóné ikonfestő és Nagy László festőművész kiállítása
Megnyitó: április 29., szerda 17 óra
A tárlatot megnyitja: Dr. Turai G. Kamill egyetemi docens, esztéta
A megnyitón elhangzik Kovács István József Ikonosztáz című verse a szerző tolmácsolásában.
Látogatható: május 10-ig, 10-18 óra között (május 1-jén zárva)
A belépés díjtalan!
Támogató: Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány
Ásványcsiszolás
Vezetik: Garamvölgyi Tibor és Fuxreiter András
Helyszín: Református Ókollégium (6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
Információ: Fuxreiter András 20/4704-283
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
-
Béres Lászlóné ikonfestő és Nagy László festőművész kiállítása
Megnyitó: április 29., szerda 17 óra
A tárlatot megnyitja: Dr. Turai G. Kamill egyetemi docens, esztéta
A megnyitón elhangzik Kovács István József Ikonosztáz című verse a szerző tolmácsolásában.
Látogatható: május 10-ig, 10-18 óra között (május 1-jén zárva)
A belépés díjtalan!
Támogató: Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány
Klubnap
Vezeti: Leányfalusi Károly
Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének életét 16 tablón mutatja be
a Tűzoltó Múzeum kiállítása.
Látogatható: május 12-ig, naponta 10-18 óra között
A belépés díjtalan!
Klubfoglalkozás
Vezeti: Czinege István
Klubnap
Vezeti: Fülöp Sándor

A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

vezeti: Dr. Szabó Attila
Kertlátogatás Kárász Ferencnél,szalonnasütés

Toll és Ecset kiállítás megtekintése
KF2/14/f
Feng Shui Kör
Vezeti: Csapó Zsóka
Kecskeméti képzőművészek "élőben a körben"
Vendégek: Mártonfi Benke Márta és A. Varga Imre festőművészek
-
Béres Lászlóné ikonfestő és Nagy László festőművész kiállítása
Megnyitó: április 29., szerda 17 óra
A tárlatot megnyitja: Dr. Turai G. Kamill egyetemi docens, esztéta
A megnyitón elhangzik Kovács István József Ikonosztáz című verse a szerző tolmácsolásában.
Látogatható: május 10-ig, 10-18 óra között (május 1-jén zárva)
A belépés díjtalan!
Támogató: Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány
Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének életét 16 tablón mutatja be
a Tűzoltó Múzeum kiállítása.
Látogatható: május 12-ig, naponta 10-18 óra között
A belépés díjtalan!
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/a
- 1/13/b
India - Nepál zarándokút : Balla Tibor élménybeszámolója

A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő
Minden jegy elkelt!
„ Az én városom” című versíró pályázat díjkiosztó ünnepsége
Vendégünk az Óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör
Vezeti: Kovács István József

Júniusban termő gombák képes ismertetése
Előadó: Horváth Lászlóné
Aerobic fitness tanfolyam
Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének életét 16 tablón mutatja be
a Tűzoltó Múzeum kiállítása.
Látogatható: május 12-ig, naponta 10-18 óra között
A belépés díjtalan!
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/b
- 1/13/a
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Belépődíj: 2.990 Ft
Jegyek kaphatók a kulturális központ jegypénztárában munkanapokon 15-19 óra között, valamint a MALOM információs pultjánál.
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek
Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek
SZÍNháztűznéző - a Katona József Színházat bemutatja Cseke Péter színházigazgató
A kvarc és változatai ismertetése és meghatározása
Vezetik: Garamvölgyi Tibor és Fuxreiter András
Helyszín: Református Ókollégium (6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
KF2/14/f
Klubnap: ásványhatározás
„Barangoljunk együtt ásványországban” sorozat
Vezetik: Garamvölgyi Tibor és Fuxreiter András
Helyszín: Református Ókollégium (6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)
Fény Kör
Vezeti: Kasza Klára
Az angyalok és a mai világ
-
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
Csoportok:
- 1/13/a
- 1/13/b
A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének nyílt sorozata
Bemutatkozik: Kalmárné Horóczi Margit festőművész
A város képzőművészeti életében meghatározó szerepet betöltő művésznő 1964-óta él Kecskeméten. Számos díj és kitüntetés tulajdonosa, a Székely Bertalan-emlékéremtől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjéig. A közönség több mint száz kiállításon találkozhatott alkotásaival. Művei számos hazai és külföldi közgyűjteményben megtalálhatók.
A beszélgetést vezeti: Hollósy Katalin
Támogató: NKA, Kecskemét Megyei Jogú Város
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Megnyitja: Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója
Látogatható: június 7-ig, naponta 10-18 óra között, (június 1-jén ZÁRVA)
A belépés díjtalan!
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
-
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Klubnap
Vezeti: Leányfalusi Károly
Blokkok gyorstechnikával
Vezeti: Juhász Zoltánné
Klubnap
Vezeti: Fülöp Sándor
I. rész
VISSZATEKINTÉS (Tisztelet Kodály Zoltánnak)
A műsorban részletek hangoznak el Kodály Zoltán Galántai táncok, Magyar rondó, Háry János, Kállai Kettős című műveiből, valamint részletek láthatók Rábai Miklós: Kállai kettős című koreográfiájából.
Koreográfusok: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter a Népművészet Ifjú Mesterei, Böde István, Adler Írisz, valamint Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó Gyula-díjas koreográfus
Zenei rendező: Csík János
Zene: Hírös Zenekar valamint Balogh Melinda ének és Csávás Attila tárogató
Fény: Göttinger László
Közreműködnek: A Kecskemét Táncegyüttes tagjai, valamint az Aurin Leánykar Durányik László karnagy vezetésével és Szokolai Péter színművész
Rendező: Lukács László
II. rész
Nemzedékről nemzedékre
A tavalyi évben a Néptáncosok Országos Minősítő Fesztiválján a Kecskemét Táncegyüttes immáron negyedik alkalommal kapta meg a „Kiválóan Minősült” címet, mellyel az ország tíz legelismertebb szakmai munkát folytató együttesei közé sorolódott. Ezt a műsort, valamint a táncegyüttes különböző csoportjainak, és a KMI Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolája néptánc tanszakának közös produkcióját láthatják ebben a műsorrészben.
Koreográfusok: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Adler Írisz, Bedőcs József, Bedőcsné Szabó Rita
Közreműködnek:Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolája néptánctanszaka „Kisbetyárok” csoportja, Kecskemét Táncegyüttes Parázs csoportja és IFI csoportja, valamint a KMI Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolája 8. évfolyama
Az est vendége: OMAYA Táncegyüttes (Szíria)
Az 1963-ban alakult damaszkuszi együttes a világ 70 országában
vendégszerepelt. Műsorukban a tradicionális arab néptánc és népzene
csodálatos világából mutatnak be ízelítőt a Kecskemét Táncegyüttes
2007-es szíriai vendégszereplésének viszonzása képpen.
Belépődíj: 1.000 Ft
www.kecskemettanc.hu
Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap, Oktatási és Kulturális Minisztérium Reneszánsz Programja, Kecskemét Kodály Örökség Programja
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Merülési lehetőség légzőkészülékekkel és játékos vízi vetélkedők kicsiknek és nagyoknak
Helyszín: Fedett Uszoda
Bővebb információ és jelentkezés: Mácsai Endre 30/616-6756, office@pingvinbuvarok.hu
R. Kipling meséje alapján írta: Badacsonyi Angéla és Veres András
Zene: Teszárek Csaba
Látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter
Rendező: Veres András
Játsza: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
További előadások: május 18., 19., 20. és 21., hétfőtől csütörtökig 10 és 14 órakor
Jegyekkel kapcsolatos információk: www.tintalo.hu
Zenél: a Wamp Együttes
Belépődíj: 900 Ft
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
R. Kipling meséje alapján írta: Badacsonyi Angéla és Veres András
Zene: Teszárek Csaba
Látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter
Rendező: Veres András
Játsza: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
Jegyekkel kapcsolatos információk: www.tintalo.hu
R. Kipling meséje alapján írta: Badacsonyi Angéla és Veres András
Zene: Teszárek Csaba
Látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter
Rendező: Veres András
Játsza: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
Jegyekkel kapcsolatos információk: www.tintalo.hu
KF2/14/f
Betegségek és a gyógynövények
Előadó: Bordács Zsolt természetgyógyász
„A Goldlife instant gabona”
Táplálék az egészség szolgálatában
Előadó: Gáspárné Zana Ilona

Szőnyi István emlékkiállításának megtekintése a Cifra Palotában
KF2/14/f
Reiki Kör
Vezeti: Szabó Sándor reiki mester
Az Akasha és az egyesített mező
-
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végzett, jelenleg a Református Általános Iskola rajztanára és szakköreinek vezetője.
Tanárainak, mestereinek Szappanos Istvánt és Bruncsák Andrást tartja. Több éve résztvevője a Veránkai Alkotótábornak.
Fontos számára a természet szeretete és szépsége, ezért plein air alkotásaiban is elsősorban a csendélet világa jelenik meg. Több közös és önálló kiállításon jelentek meg művei.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében
Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András
A Dísznövénykedvelők Klubja ebben az évben is megrendezi a kiállítást és vásárt. Igyekeznek minél több virágzása teljében pompázó növényt bemutatni. Az érdeklődők vásárolhatnak is a növényekből.
Iskolai csoportoknak előzetes bejelentés alapján rendhagyó óra és filmvetítés igényelhető.
Belépődíj: felnőtt 300 Ft, nyugdíjas, diák 200 Ft, csoportos (min. 10 fő) : 100 Ft/fő
Információ: Rácz Katalin, Telefon: 76/503-880
Látogatható: május 24-ig, naponta 9-18 óráig
R. Kipling meséje alapján írta: Badacsonyi Angéla és Veres András
Zene: Teszárek Csaba
Látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter
Rendező: Veres András
Játsza: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
Jegyekkel kapcsolatos információk: www.tintalo.hu
R. Kipling meséje alapján írta: Badacsonyi Angéla és Veres András
Zene: Teszárek Csaba
Látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter
Rendező: Veres András
Játsza: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
Jegyekkel kapcsolatos információk: www.tintalo.hu
Csoportok:
- 1/13/a
- 1/13/b
Megnyitja: Gedeon Tamás a Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének elnöke
A Dísznövénykedvelők Klubja ebben az évben is megrendezi a kiállítást és vásárt. Igyekeznek minél több virágzása teljében pompázó növényt bemutatni. Az érdeklődők vásárolhatnak is a növényekből.
Iskolai csoportoknak előzetes bejelentés alapján rendhagyó óra és filmvetítés igényelhető.
Belépődíj: felnőtt 300 Ft, nyugdíjas, diák 200 Ft, csoportos (min. 10 fő) : 100 Ft/fő
Információ: Rácz Katalin, Telefon: 76/503-880
Látogatható: május 24-ig, naponta 9-18 óráig
A XXI. század gyógymódja, a NES
Előadó: prof. Török Szilveszter természetgyógyász
Vezeti: Faragó László
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ