Programok

Válasszon ki program-kategóriát, ha kizárólag azon eseményeket szeretné látni a naptárban!

Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz Adja hozzá ezt a naptárat saját iCalendar-jaihoz!
A programok saját naptárba való átemeléséhez itt talál segítséget.
péntek január 16, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 00:00
Start: 2009-01-16 00:00
End: 2009-01-17 18:00

Horgászati és vadászati szakkiállítás és vásár
Előadások, bemutatók, filmvetítések, szaktanácsadás és kedvezményes vásárlási lehetőségek várják a két hobbi szerelmeseit!
Az intézmény előtti téren és a Szent István szobor előtti téren horgászhajók, kerti bútorok, a vadászathoz kapcsolódó járművek tekinthetők meg, valamint quad bemutató.
A belépés díjtalan!

Start: 15:00
Start: 2009-01-16 15:00
End: 2009-01-25 18:00

A kiállítás elénk tárja azokat a különleges vadfajokat és környezetüket, melyek ezen a vidéken élnek: a meggyvágótól az ürgén keresztül a zergén, a szarvasbikán át a medvéig.
A tárlatot Ambrus Lajos és Szarvas Pongrác festőművészek alkotásai teszik még látványosabbá.

Látogathatóak: naponta 9-18 óráig
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; gyerek-nyugdíjas: 150 Ft; csoportos 100 Ft/fő
Előre bejelentett iskolai csoportoknak ingyenes tárlatvezetést, rendhagyó órákat és horgászfilm-vetítéseket tartunk.

Start: 15:00
End: 16:00

Megnyitja: Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke

Start: 15:00
Start: 2009-01-16 15:00
End: 2009-01-23 18:00

A bajnokok fotó- és horgászeszköz kiállítás
A XV. Női Horgász Világbajnokság győztes magyar csapata hazánkban először Kecskeméten mutatkozik be. A fotók életképet adnak a versenyre való felkészülésről, a küzdelemről, az öröm pillanatairól és a díjátadásról.
Láthatók a világbajnok csapat felszerelései is, továbbá Kovács József (Sutyer) tiszakécskei gyűjtő anyagából régi botok, orsók, melyek a horgászeszközök fejlődését szemléltetik napjainkig.

Látogatható: naponta 9-18 óráig
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; gyerek-nyugdíjas: 150 Ft; csoportos 100 Ft/fő
Előre bejelentett iskolai csoportoknak ingyenes tárlatvezetést, rendhagyó órákat és horgászfilm-vetítéseket tartunk.

Start: 16:15
End: 17:00

Művészi torna tanfolyam 4-6 éveseknek

Start: 17:45
End: 20:00

Jóga tanfolyam

szombat január 17, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

End: 18:00

Start: 09:00
End: 12:00

Bács-Kiskun Megyei Horgászfórum
A megye horgászegyesületei vezetőin kívül várunk minden érdeklődőt, akik a hazai horgászattal kapcsolatos kérdéseikre választ kaphatnak a MOHOSZ és a BÁCS-HOSZ tisztségviselőitől, szakembereitől.

Start: 10:00
End: 12:00

Élménybeszámoló
Az érdeklődők a XV. Női Horgász Világbajnokság eseményeiről ismerhetnek meg bővebb részleteket, valamint a győztes csapat tagjai is bemutatkoznak.

Start: 15:00
End: 18:00

Közgyűlés
Vezeti: Berényi Zsuzsanna

Start: 16:00
End: 19:00

Klubfoglalkozás
Vezeti: Fülöp Sándor

vasárnap január 18, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

(egész napos)
Start: 2009-01-16 15:00
End: 2009-01-25 18:00

A kiállítás elénk tárja azokat a különleges vadfajokat és környezetüket, melyek ezen a vidéken élnek: a meggyvágótól az ürgén keresztül a zergén, a szarvasbikán át a medvéig.
A tárlatot Ambrus Lajos és Szarvas Pongrác festőművészek alkotásai teszik még látványosabbá.

Látogathatóak: naponta 9-18 óráig
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; gyerek-nyugdíjas: 150 Ft; csoportos 100 Ft/fő
Előre bejelentett iskolai csoportoknak ingyenes tárlatvezetést, rendhagyó órákat és horgászfilm-vetítéseket tartunk.

(egész napos)
Start: 2009-01-16 15:00
End: 2009-01-23 18:00

A bajnokok fotó- és horgászeszköz kiállítás
A XV. Női Horgász Világbajnokság győztes magyar csapata hazánkban először Kecskeméten mutatkozik be. A fotók életképet adnak a versenyre való felkészülésről, a küzdelemről, az öröm pillanatairól és a díjátadásról.
Láthatók a világbajnok csapat felszerelései is, továbbá Kovács József (Sutyer) tiszakécskei gyűjtő anyagából régi botok, orsók, melyek a horgászeszközök fejlődését szemléltetik napjainkig.

Látogatható: naponta 9-18 óráig
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; gyerek-nyugdíjas: 150 Ft; csoportos 100 Ft/fő
Előre bejelentett iskolai csoportoknak ingyenes tárlatvezetést, rendhagyó órákat és horgászfilm-vetítéseket tartunk.

Start: 17:00
End: 19:15

Éltető jóga tanfolyam

hétfő január 19, 2009

A 2009. évi program megbeszélése
Hogyan fogyhatunk a gyógynövények segítségével
Előadó: Horváth Lászlóné

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic-fitness tanfolyam

Start: 19:00
End: 20:30

Ír tánc tanfolyam

kedd január 20, 2009

End: 10:30

Jóga tanfolyam

Start: 16:00
End: 18:00

Az elmúlt év értékelése és a 2009. évi programjainak megbeszélése

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic-fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:15

Jóga tanfolyam

Start: 19:30
End: 22:00

Belépődíj: 500 Ft

szerda január 21, 2009

Start: 09:30
End: 10:10

40 perces mozgásfejlesztő foglalkozások 1-3 év közötti gyerekeknek.

Start: 10:30
End: 11:10

40 perces mozgásfejlesztő foglalkozások olyan 1-3 év közötti gyerekeknek.

Start: 15:00
End: 17:00

Kárpát-medence vadvilága című kiállítás megtekintése

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic-fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 21:00

Fény Kör
Mi várható 2009-ben?
Az Életenergia Klub közös foglalkozása
Előadók: Kasza Klára, Fabó Györgyné, Csapó Zsóka, Szabó Sándor

csütörtök január 22, 2009

Start: 08:00
End: 10:15

Jóga tanfolyam

Start: 17:00

Aerobic-fitness tanfolyam

péntek január 23, 2009

End: 23:59

17- 19 óráig
Aprók tánca: népi játékok, táncok a Kiskunságból, helyi népszokások felelevenítése, mesével, játékkal
Kézműves foglalkozás: bőrözés
Vezeti: Berei Andrea, a Népművészet Ifjú Mestere
19-21 óráig
Csutri bál: Kalotaszegi táncok tanítása
21-24 óráig
Felnőtt táncház: Kiskunsági, széki, kalotaszegi, magyarbődi, mezőségi…stb. táncrendek
A táncházban:
„Nézd a tánc nemeit...” - előadják a Wéber Ede Központi Általános Iskola tanulói, Helvécia
Táncmester: Lukács László, Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Adler Irisz
Játékmester: Gulyás László
Zenét szolgáltatják: Hírös Zenekar
Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának Néptáncművészeti Tanszaka
Támogatók: NKA, OKM, Reneszánsz év

Start: 17:45
End: 20:00

Jóga tanfolyam

szombat január 24, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

(egész napos)
Start: 2009-01-16 15:00
End: 2009-01-25 18:00

A kiállítás elénk tárja azokat a különleges vadfajokat és környezetüket, melyek ezen a vidéken élnek: a meggyvágótól az ürgén keresztül a zergén, a szarvasbikán át a medvéig.
A tárlatot Ambrus Lajos és Szarvas Pongrác festőművészek alkotásai teszik még látványosabbá.

Látogathatóak: naponta 9-18 óráig
Belépődíj: felnőtt 200 Ft; gyerek-nyugdíjas: 150 Ft; csoportos 100 Ft/fő
Előre bejelentett iskolai csoportoknak ingyenes tárlatvezetést, rendhagyó órákat és horgászfilm-vetítéseket tartunk.

Start: 08:30
End: 13:00

Csoportok:
- MV811
- MV711
- MV701
- AT811
- PÜSZÜ811

Start: 16:00
End: 19:00

Klubfoglalkozás
Vezeti: Fülöp Sándor

vasárnap január 25, 2009

hétfő január 26, 2009

Élménybeszámoló a Vörös-tengerről
Vezeti: Mácsai Endre

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic-fitness tanfolyam

kedd január 27, 2009

45 év felettiek a munkaerőpiacon
Előadó: Bagó György pszichológus, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, képesített pszichológiai tanár

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic-fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:15

Jóga tanfolyam

szerda január 28, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 09:30
End: 10:10

40 perces mozgásfejlesztő foglalkozások 1-3 év közötti gyerekeknek.

Start: 10:30
End: 11:10

40 perces mozgásfejlesztő foglalkozások olyan 1-3 év közötti gyerekeknek.

Start: 15:00
End: 17:00

Arany János nagykőrösi korszaka
Előadó: Beke József tanár

Start: 18:00
End: 21:00

Reiki Kör
Az ember, ahogyan nem ismerjük
Vezeti: Szabó Sándor reiki mester

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic-fitness tanfolyam

csütörtök január 29, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 08:00
End: 10:15

Jóga tanfolyam

Start: 17:00

Aerobic-fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:00

Lúgosítás a kortalanság útja
Előadó: prof. Török Szilveszter természetgyógyász

péntek január 30, 2009
(egész napos)
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 16:15
End: 17:00

Művészi torna tanfolyam 4-6 éveseknek

Start: 17:45
End: 20:00

Jóga tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:00

Dr. Lenkei Gábor bevezető előadása a hamarosan megjelenő "A Remény Könyve - mentőöv a beteg emberek számára" című új kötetéhez
Belépődíj: 1000 Ft
Jegyek kaphatók:
a Dr. Lenkei Vitamin kecskeméti üzletében, a Nagykőrösi út 5. szám alatt, valamint a Kulturális Központ jegypénztárában.
További információ:
Téti Péter: 06-20/4012-410

szombat január 31, 2009
End: 23:59
Start: 2009-01-05 00:00
End: 2009-01-31 23:59

A hónap alkotója: Balanyi Károly képzőművész
1946. október 12-én született Kecskeméten. Volt dekoratőr, rajzfilmes, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban kiállítás-rendező, később művészeti előadó és öt évig dolgozott Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben mint tervező, majd műhelyvezető. Grafikával, tűzzománccal és festészettel foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. 2004-től vezetője a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Több köztéri zománcmunkája látható Kecskeméten és Budafokon. Könyvtervezőként és művészeti íróként is tevékenykedik. A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének alapító tagja és vezetője.
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 08:30
End: 13:00

Csoportok:
- MV811
- MV711
- MV701
- AT811
- PÜSZÜ811

Start: 16:00
End: 19:00

Klubfoglalkozás
Vezeti: Fülöp Sándor

Start: 19:00
Start: 2009-01-31 19:00
End: 2009-02-01 04:00

-

vasárnap február 1, 2009
End: 04:00
Start: 2009-01-31 19:00
End: 2009-02-01 04:00

-

Start: 17:00
End: 19:15

Éltető jóga
Vezeti: Veroszta György

hétfő február 2, 2009
Start: 00:00
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 16:15
End: 17:00

Művészi torna 4-6 éveseknek

Start: 17:00
End: 17:45

Női kondi torna tanfolyam

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic fitness tanfolyam

kedd február 3, 2009

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:15

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

szerda február 4, 2009

Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek

Start: 10:30
End: 11:10

Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek

Start: 15:00
End: 17:00

Távoli hegyeim - Kertész Zoltán élménybeszámolója

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic fitness tanfolyam

Start: 18:00

Stresszoldó Kör
Keresem a párom! – A harmonikus párkapcsolatok ABC-je
Vezeti: Fabó Györgyné

csütörtök február 5, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 08:00
End: 10:15

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic fitness tanfolyam

péntek február 6, 2009

szombat február 7, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 08:30
End: 13:00

Csoportok:
- MV811
- MV711
- MV701
- AT811
- PÜSZÜ811

Start: 10:00
End: 12:00

Klubfoglalkozás

Start: 15:00
End: 17:00

Farsangi zenés-verses, zártkörű összejövetel
Műsorvezetők: Mittleholczné Tóth Zsuzsánna, Újvári Ferenc

Start: 16:00
End: 19:00

Klubfoglalkozás

vasárnap február 8, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 17:00
End: 19:15

Éltető jóga
Vezeti: Veroszta György

hétfő február 9, 2009

Étek vagy méreg, vagy gyógyszer?

Bombasiker annak, aki legalább tíz gombafajt és annak mérgező párjait megismeri, már indulhat is gombászni a kecskeméti erdőkbe, mezőkre
Előadó: Horváth Lászlóné gombaszak-ellenőr, gomba és gyógynövényklub vezető
Tíz legfontosabb ehető gomba és annak mérgező párjainak ismertetése Kecskemét környékéről. Gombapárok ismertetésének fontossága. Miért fontos az oktatás, ismeretterjesztés? A gomba és a tudomány. Nagy magyar mikológusok. Társaságok, klubok, körök Magyarországon. Hol és mikor láthatunk, láthattunk gombakiállítást Magyarországon? Ismeretterjesztés a könyvek útján. Gombászkönyvekből ízelítő. Gombahatározás hozott és termesztett gombából.
Belépődíj: 600 Ft

Start: 17:00
End: 17:45

Női kondi torna tanfolyam

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic fitness tanfolyam

kedd február 10, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 09:00
End: 10:30

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

Start: 10:00
End: 11:00

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény – Badacsonyi Angéla és Tengely Gábor előadása a Tintaló Társulás szervezésében
Bővebb információ: www.tintalo.hu
Belépődíj: 500 Ft

Start: 14:00
End: 15:00

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény – Badacsonyi Angéla és Tengely Gábor előadása a Tintaló Társulás szervezésében
Bővebb információ: www.tintalo.hu
Belépődíj: 500 Ft

Start: 16:00
End: 18:00

A 2008. évi kertészeti tapasztalatok

Start: 17:00
End: 23:59

17.00 -19.00
Aprók tánca: farsangi játékok, helyi népszokások felelevenítése, mesével, játékkal
Kézműves foglalkozás: Kiszebáb készítés
Vezeti: Szelesné Kása Ilona népi iparművész
19.00 – 21.00
Csutri bál: Moldvai táncok, Gömöri táncok tanítása
21.00 – 24.00
Felnőtt táncház: kalocsai, széki, kalotaszegi, moldvai táncok és a Kárpát-medence táncrendjei
Táncmester: Lukács László, Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Adler Irisz
Játékmester: Gulyás László
Zenét szolgáltatják: Seremej Zenekar és a Hírös Zenekar

Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolájának Néptáncművészeti Tanszaka

Támogatók: NKA, OKM, Reneszánsz év
A belépés díjtalan!

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 20:15

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

szerda február 11, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 09:30
End: 10:10

Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek

Start: 10:00
End: 11:00

Badacsonyi Angéla és Tengely Gábor előadása a Tintaló Társulás szervezésében.
Bővebb információ: www.tintalo.hu
Belépődíj: 500 Ft

Start: 10:30
End: 11:10

Csiri-biri képességfejlesztő torna 1-3 éveseknek

Start: 14:00
End: 15:00

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény - Badacsonyi Angéla és Tengely Gábor előadása a Tintaló Társulás szervezésében.
Bővebb információ: www.tintalo.hu
Belépődíj: 500 Ft

Start: 15:00
End: 17:00

Házi hangverseny

Start: 15:30
End: 17:30

„Barangoljunk együtt ásványországban” sorozat
Az ásvány fogalma, hol lehet ásványt gyűjteni
Helyszín: Református Ókollégium (6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)

Start: 17:30
End: 19:30

Klubnap: ásványhatározás
Helyszín: Református Ókollégium (6000 Kecskemét, Kálvin tér 1.)

Start: 18:00
End: 18:45

Aerobic fitness tanfolyam

Start: 18:00
End: 21:00

Feng Shui Kör foglalkozása
A szerelem sarka a feng shuiban – sarkalatos pontok a párkapcsolatban
Vezeti: Csapó Zsóka

csütörtök február 12, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 08:00
End: 10:15

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

Start: 10:00
End: 11:00

Badacsonyi Angéla és Tengely Gábor előadása a Tintaló Társulás szervezésében
14 óra Nem akarok többé boszorkány lenni! – a Tintaló Társulás előadása
Játssza: Badacsonyi Angéla
Bővebb információ: www.tintalo.hu
Belépődíj: 500 Ft

Start: 17:00
End: 17:45

Aerobic fitness tanfolyam

Start: 17:00
End: 18:00

A Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen szervezett kiállítás a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat mutatja be. 25 országból (Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Iránból, Kínából, Lengyelországból, Olaszországból, Ukrajnából, Magyarországról) 70 karikaturista munkái jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszéd témáját.
Látogatható: március 1-jéig, naponta 10-18 óra között

Start: 18:00
End: 20:00

2009. a Mars éve – hatása mindennapjainkra
Előadó: Halasi Mária okleveles asztrológus

Start: 19:00
End: 21:00

Gengszterek fogadója című dán-svéd akció-vígjáték (2000, 109 perc)
Rendezte: Anders Thomas Jensen
Belépődíj: 300 Ft ( a Tavaszi Filmklub bérleteseinek 200 Ft)

péntek február 13, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

Start: 10:00
Start: 2009-02-13 10:00
End: 2009-03-01 18:00

A Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen szervezett kiállítás a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat mutatja be. 25 országból (Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Iránból, Kínából, Lengyelországból, Olaszországból, Ukrajnából, Magyarországról) 70 karikaturista munkái jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszéd témáját.
Látogatható: március 1-jéig, naponta 10-18 óra között

Start: 16:15
End: 17:00

Művészi torna 4-6 éveseknek

Start: 17:45
End: 20:00

Jóga a mindennapi életben
Vezeti: Sárközi András

szombat február 14, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

(egész napos)
Start: 2009-02-13 10:00
End: 2009-03-01 18:00

A Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen szervezett kiállítás a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat mutatja be. 25 országból (Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Iránból, Kínából, Lengyelországból, Olaszországból, Ukrajnából, Magyarországról) 70 karikaturista munkái jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszéd témáját.
Látogatható: március 1-jéig, naponta 10-18 óra között

Start: 08:30
End: 13:00

Csoportok:
- MV811
- MV711
- MV701
- AT811
- PÜSZÜ811

Start: 16:00
End: 18:00

Tavaszi teendők a díszkertben
Élménybeszámoló az Orchidea 2008 kiállításról

Start: 16:00
End: 19:00

Klubfoglalkozás

vasárnap február 15, 2009
(egész napos)
Start: 2009-02-02 00:00
End: 2009-02-28 23:59

"Sem magamról, sem a képeimről nem beszélek, vagy írok szívesen. Fotósnak sem tartom magam igazán. A szépség szeretete azonban meghatározó része az életemnek. Gyógytestnevelőként nap mint nap tapasztalom hogy a jól átgondolt, célirányos mozgás nemcsak hasznos,hanem szép is, sőt, minél szebb, annál inkább gyógyító. Első parfümös fotóimat csak magamnak és szűkebb, fotós baráti körünk számára készítettem. Nem üvegeket, fiolákat, hanem érzéseket akartam megörökíteni ezeken a képeken. Többször mondták ezekre a fotókra elismerő szándékkal: „akár reklámnak is elmennének". Ez ellen mindig tiltakozom. A reklám tárgyakat ábrázol és ugyanis a lehetséges vevők vágyainak felkeltése. Ezek a képek viszont az én vágyaimról és érzéseimről szólnak."
Látogatható: az intézmény nyitva tartási idejében

(egész napos)
Start: 2009-02-13 10:00
End: 2009-03-01 18:00

A Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen szervezett kiállítás a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat mutatja be. 25 országból (Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Iránból, Kínából, Lengyelországból, Olaszországból, Ukrajnából, Magyarországról) 70 karikaturista munkái jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszéd témáját.
Látogatható: március 1-jéig, naponta 10-18 óra között

Start: 17:00
End: 19:15

Éltető jóga
Vezeti: Veroszta György

Tartalom átvétel

Oldal tetejére